Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1913

— 135 — Göbjös Antal II. o, t. (bronzérem: szertorna); kisebb oklevelet kaptak a szertornából: Heidel Gyula IV., Hulea Jenő IV., Szalbcr József IV.. Tisza Géza III. és Slitz Géza II. oszt. t. — A kis svédtornászok közül bronzérmet kapott: Adorján Tibor, Fuchs László és Riszner Ödön. — A versenyek befejeztével Püspök Urunk köszönetét mondott az előkelő közönségnek szives megjelenéséért, a tornatanárnak a szép eredményért, s a tanulóifjakat testüknek és lelkűknek egyaránt való edzésre buzdította; nagy örömmel tűzte fel a győztesek mellére a ju- talmi érmeket, mire a tanulóifjúság tisztelegve elvonult. — Ezen alka­lommal is önkéntes adományokból begyült a tornajutalmi alap javára 66‘52 K., amely összeghez Püspök Urunk 10 K. kegyes adománnyal járult. Köszönetnyilvánítás. Mindazon nemeslelkű felebarátainknak, akik szorgalmas, jó előmenetelő és kifogástalan magaviseletű tanítványaink jutalmazásához jótékony alapítványaikkal és szives adományaikkal hozzá­járultak, továbbá iskolánk mindazon barátainak és pártfogóinak, akik intézetünk fölszerelését és gyűjteményeit ajándékaikkal gyarapították» valamint városunk intelligens társadalmának és tanítványaink jó szü­leinek, akik intézeti ünnepségeinket megjelenésükkel megtisztelték s a tanáritestületnek nehéz, de odaadó és szép munkáját jóindulatú közre­működésükkel támogatták, ezúton is gimnáziumunk nevében hálás kö- szönetünket nyilvánítjuk.

Next

/
Thumbnails
Contents