Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1913
2. Cserkész-őrszem. A „Zászlónk“ hófehér szárnyai a gyulafehérvári diák lelkén is végigsuhogtatták a legújabb ifjúsági mozgalom gyönyörűséges kikezdéseit. Megkívántuk, megszerettük, még mielőtt igazában megkezdhettük volna. A mozgalom célját, szellemét, szervezetét, az egész világon való elterjedését közönségünk ismeri már a képes lapokból és a mozi filmjéről. Ezért e helyen arról kell beszámolnunk, hogy nyolc hónap alatt mit sikerült a nagy cserkészmozgalomból megvalósítanunk. A próbálgatás szálai visszanyúlnak még a megelőző iskolai évre, amikor május elsején a Mamut-hegyről két csapatban indultunk a „Tol- vajkút“ felkeresésére s a későn érkező csapatot óriási rivalgással fogadtuk. Az elmúlt nagy vakációban nehány tettre kész ifjú össze-össze- került az intézet udvarán s megindult a tervezgetés, a megbeszélés, csomókötés, morze tanulás, sőt egy kisebb kirándulást is tettünk, melyen „saját erőnkre támaszkodva“ kivettük részünket a cserkészpecsenye örömeiből. Iskolai év elején tett két intézeti kiránduláson, már mind hangosabban jelentkezett a rendszeres cserkészmunka óhajtása, úgy, hogy mikor Zebernyik várhegyének ormáról a morzével jelzett első összefüggő szavakat megértettük, a nagy örömmel együtt támadt lelkűnkben az elhatározás: legyen már cserkész-őrszem csapatunk! November 19.-én 30 lelkes vállalkozó hallgatta végig az első összefüggő ismertetést, s attól kezdve minden szerdán délután 2—3 rendszeres gyakorló órát tartottunk. Három hónapig Prechlich János, cs. és kir. hadnagy úr alaposan megismertetett a részletes térkép egyezményes jeleivel, a térképolvasással, úgy, hogy mikor Maros-Vásárhelyre áthelyezték, a csapat minden tagja el tudott igazodni a térképen, csak a szabadban való gyakorlás hiányzott. Ezen szerdai órán tárgyaltuk meg a tavaszi kirándulások tervét, itt ismerkedtünk meg több cserkészjátékkal, itt gyakoroltuk a morze jelzést, itt tettük le az újonc-próbát. Itt próbáltuk nehány hasznos ismeret elsajátítását: hogyan szerelik a házi villamoscsengőt, hogyan a villanylámpát, egyszer a morze távirógépet is összeállítottuk, máskor pedig a Tesla-fény tüneményein álmélkod-