Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1912
Az egész gimnázium kirándult egy teljes napra a május hó 3.-án adott igazgatói szüneten a város felett emelkedő Mamut hegyre Kárpiss János igazgató, L é s- t y á n József és Albert Vilmos tanárok vezetésével, a fine- velőintézet külön tette meg ezt a kirándulást S z p o r n i János és B o d ó Ferenc vezetésével. Kitűnő testedző kirándulás volt ez, amely a kedvező időjárás mellett nagyon sikerült. További jelentésünket a tanulmányi kirándulásokról az ifj. egyesületeknél a Vándoregyesület címe alatt közöljük. Jótékony adományok. Az ifjúsági segítőegyesület javára ezen iskolai év folyamán adakoztak: 1. Gyulafehérvári Takarékpénztár R.-T. 100 K., 2. Gyulafehérvári Népbank R.-T. 50 K., 3. Kereskedelmi Bank R.-T. Gyulafehérvárt 20 K.-t. Itt kell még fölemlítenünk, hogy a november hó 3.-án tartott intézeti ünnepségen önkéntes adományokból befolyt 69.44 K., amely összeget, valamint a június hó 8.-ki ünnepség 621.15 K. tiszta jövedelmét a gimnáziumi kápolna fölszerelésének költségeire fordítjuk. — Az intézet könyvtárait és szertárait tárgy és könyvadományaikkal gyarapították: Püspök Urunk 1 drb. mű, 28 drb. szemléltetőkép, 26 drb. fénykép, 1 drb. auto- typia 36.50 K. é.; Gi dófal vy Géza ny. állami tanár: 60 kötet 21 fűzet könyv 440.90 K. é.; A v é d Jákó ny. gimn. igazgató: 24 kötet 107 fűzet 66.50 K. é.; aVallás-ésKözok- tatásiigyi m. kir. Minisztérium: 11 kötet könyv és 1 térkép 130 K. é.; M. kir. Honvédelmi Minisztérium 3 drb. könyv 6 K. é.; Emke 2 kötet mű 15 K. é.; Vargha Damján dr. 1 kötet 1 K. é.; Kató Sándor dr. 1 drb. könyv 1 K.; Karafiath Márius 1 kötet 1 K.; Imets F. Jákó apát-kanonok könyvhagyománya 223 kötet 115 fűzet 588 K. Jószívű adakozóinknak és támogatóinknak ezen a helyen is kifejezzük az intézetnek őszinte, hálás köszönetét. A tárgy- és könyvadományokat az illető szertáraknál, a jutalmi adományokat pedig „J utalmazás“ címe alatt soroljuk fel. Intézeti gyűjtés. Tanulóifjúságunk az ifj. Segítőegyesület javára a karácsonyi szünidőben gyűjtést rendezett, amely 554 K. eredménnyel járt. — A tanév folyamán ..Pété r-f i 1- 1 é r“-ben a katholikus tanulók 74.54 K.-t. — AJózsef kir. Herceg Szanatórium Egyesület javára eszközölt