Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1912
r pedig rimes hat- vagy ötméretű vers; ez nagyritkán már Homérosznál s aztán római költőknél is előfordul. Bemutatok éppen három mnemoniko-leoninus verset Imets müvéből: Szt. László halálára: 1. Zúg szomorún a harang: Lászlóért hosszú a gyászhang.') IV. Béla trónraléptére: 2. Nemes egy ember lep Bélában trónra; örülj népi') Az alkotmány visszaállítására: 3. Kap felelős kormányt a hon: Andrássynk van az ormán6) Amint ezen versekből látható, nagy fáradságba és ugyancsak hosszú időbe kerülhetett Magyarország történetének ilyen mnemoniko-leoninus verssorokban való megírása. Kuriózumnak értékes mű ugyan, de gyakorlati haszna ma már — valljuk be őszintén, — nagyon csekély. Feldolgozta még Imets a Székelyföld csaknem összes mondáit is románcokban, amelyek élénken emlékeztetnek Kisfaludy Sándor regéire. Ezen természetesen modern versalakban írt költemények szintén a már előbb említett lapokban s a ,,Csíkmegyei Fűzetek“ c. kiadványban jelentek meg. Ennyit Imets költői működéséről.- 26 — Sokkal becsesebb és eredményesebb azonban Imets- nek a történetírás, régészet és szónoklat terén kifejtett prózai munkássága. Első nagyobb munkája, amint már említettük, a „Veszély, Imets és Kovács utazása Moldva-Oláhhonban 1868.“ cimű mű. Ezen mű gerincét és javarészét Imets írta. Széleskörű tudás, ritka megfigyelő képesség és kifogyhatatlan humor jellemzik. 1 2 3 1) 1095. z = o — g = 9 — sz = 5. 2) 1235. n = 2 — m = 3 — s = 5. 3) 1867. k = 8 — p = 6 - f = 7.