Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1911
18 egyúttal azért a sok gondért, bosszúságért, mit gondatlanságunkkal, engedetlenségünkkel okoztunk neked. Te mindig kitértél az ünnepeltetés elől, sohasem volt alkalmunk, hogy szeretetedért köszönetét mondjunk, de arra sem volt alkalmunk, hogy tévedésünkért bocsánatot kérjünk. Itt, itt koporsód előtt engeszteljük meg árnyékodat, itt a sírodnál kérjük a jó Isten irgalmát és áldását reád azért a sok fáradozásért, mit értünk tettél s azért a sok aggodalomért, amit értünk szenvedtél. Mély nyugvással s törhetetlen hittel fogadjuk a jó Isten látogatását, aki magával vitt téged közülünk, csak az a legforróbb óhajtása szivünknek, hogyha már elszólított innen, tegyen végtelen boldoggá, koronázza meg fáradságaidat s Ő legyen örökkétartó jutalmad, ott a fényes mennyországban. Utolsó szavaiddal áldást küldöttéi hozzádtartozóidnak, — legyen a jó Isten első szava is áldás hozzád! Fogadjon úgy mint jó és hűséges szolgáját, akinek az örökélet koronáját Ígérte. Isten veled! Emléked örökre hálás szivünkben marad. Pihenj csendesen s lelked legyen örökre boldog Isten szent országában!“ Végül a tanulóifjúság énekkarának megindító gyászdala mellett szétoszlott a gyászoló közönség. Most már ott áll a még jeltelen néma sir, de érdemes lakójának emlékezetét őrzi sok hálás szív. Tanártársai kedves emlékezéssel gondolnak vissza jó vezetőjükre és tevékeny munkatársukra, tanítványai őszinte hálával őrzik kegyeletes emlékezetét. Szolgáljon elhunyt igazgatónk élete és halála mindnyájunknak buzdító és oktató tanulságúl! Az Úr legyen az ő bőséges jutalma minden jó tetteiért! Requiescat in pace! m
