Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1911

gásaim vannak a növendékpapság eilen éppen úgy, mint a növendékpap ellen is és határozottan mondhatom, hogy mindakettő teljesen rossz és minden tekintetben kifogásolandó ; nem érdemel elnézést, nem érdemli meg, hogy tovább tűrjük, sőt egyenesen arra hiv fel, hogy ugrasszuk szét kímélet nélkül, hogy helyét méltóbb és jogos tulajdonosok foglalják el. Azt mondtam, rossz és kifogásolandó a növendékpap és növendékpapság. Igen és pedig olyan rossz, mint pl. a növeldepap és növeldcpapi elöljáróság.

Ezekről, — azt hiszem, senkisem mondhatja, hogy éppen kifogástalan — szók volnának. Éppen ilyen pedig a növendékpap és növendékpapság. S miben rejlik a hiba? Abban, hogy papnak mondják azokat, akik még nem papok, — csak oly növendékek, kikből papok lesznek. Tehát az alapszó, ami az ő lényüket kifejezi : a növendék, — a másik, amely specifikálja, hogy miféle növendék: a pap — azt akarja mondani, hogy oly növendék, melyből pap lesz, vagyis papnak való növendék, — mert tényleg nem pap az, aki csak növendék. E szerint tehát a neve sem lehet pap, csakis növendék, — s hogy meg lehessen különböztetni attól a növendéktől, melyből katona lesz, azért kell a specifikáló pap szót elejébe tenni stb.“

S összes nyelvészeti apróságai egytől egyig ilyen tanulságosak voltak.

Az erdélyi róm. kath. irodalmi társulat Ujfalusi József dr. apátkanonoknak az elnöki tisztről való lemondása után Pál Antalt ültette élénk tiltakozása, sőt — mondhatni — határozottan kinyílván í'tott akarata ellenére az elnöki székbe. Válságos viszonyok közt tengődött ez időben ez a jobb sorsra méltó társulat úgy szellemi, mint anyagi téren. Néminemű letárgia nehezült vala a jobbakra is. És Pál Antal az elnöki tiszttel járó teendőket mindemellett nagy ügybuzgósággal vezette. Remélt egy jobb, egy szebb jövőt. Nemes ideálizmusát semmisem volt képes megtörni.

S ez az idealizmus jellemzi Pál Antalt a leghívebben. Melegen érző szivére hallgat minden szavában, minden cselekedetében. Beszél az ifjúsághoz és varázsigékkel plántálja leikébe az örökszépnek eszményképét, amelyhez minden ifjúnak föl kell emelkednie. A szülőkkel és a társadalommal való érintkezésben komoly ugyan, de a komoly beszédét is bájos zománccal vonta be a lelki derű, a vidám arckifejezés s az igazi barátságos szellem. Élet12_