Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1910

97 vezi újra 1856-ban s még azon év október 5-én, Szentrózsafű- zér ünnepén a 8 osztályból Haynald püspök által 77 tagot avat­tat föl Mária leventéivé. Kolozsi praeses az elégett ruhák helyett gyűjtésből új dísz­öltözeteket készíttetett; Kedves István pedig a már említett 25 uncia ezüsttel díszített új albumot ajándékozta a társulatnak; ebbe Íródnak be újabban a megörökítésre szánt adatok. A Kolozsitól felújított társulat szabályai a következők valának : A társulat tagjai jelöltek és rendes tagok. A jelölteket, kik csak a 4—8-ik osztály tanulói lehetnek, egy évig két felső- osztályos tanuló (instructor) oktatja magyar és német nyelven a praesessel együtt minden pénteken délután a társulati törvé­nyekre, a Bold. Szűz nagyobb és kisebb officiumára, a halotti zsolozsmára és a rózsafüzérre. Csütörtökön délután 6 órakor Mária-áhítatosság tartatik litá­niával, szentbeszéddel, melyen részt vesz az egész ifjúság. Ez a felvételre szolgál előkészítésül. A felvétel rnájus utolsó vasár­napján történik, melyet a gímn. igazgató végez, mint a társulat rektora. A heti gyűléseken (vasárnap és ünnepnap d. u. 2 óra­kor) a jelöltek és rendes tagok elimádkozzák a rózsafűzért és minden hónapban egyszer a Bold. Szűz zsolozsmáját az élő tagtársakért és jótevőkért, egyszer pedig a meghaltak zsolozs­máját az elhunyt tagokért és jótevőkért. A rózsafűzért külön­ben mindennap tartoznak magánosán elmondani. Az instructo- rok, kiket a tanulásban és erkölcsben kiváló, idősebb ifjakból választanak, ügyelnek a jelöltekre; úgy ezeket, mint a rendes tagokat hetenként meglátogatják, tudakozódva viseletűk felől a háziaktól. Az instructorokon kívül van még három más tiszt­viselő, kik mindnyájan segédkeznek a praesesnek. A praeses jelen van minden gyűlésen, vezeti a lelki gyakorlatokat és a társulat naplóját; felügyel a ruhákra és év végén beszámol a tanári karnak. Kolozsi után 1857. november 1-én Fülöp Alajos lesz a praeses. Ezen iskolai évben Haynald beleegyezésével Veszély Károly igazgató az ifjúsággal megkezdi a májusi áhítatosságot a székesegyházban. S miután a tirok kiállották a vizsgálatot az 7

Next

/
Thumbnails
Contents