Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1905

Vili

zasztó unalom. Csak azért vagyunk a földön, hogy bennünket a szenvedés és unalom fölemésszen, amint a legyek azért vannak, hogy őket a pókok fölfalják. Legjobb még, amint csak lehet oly korán visszatérni a nirvánába, a nemlétezésbe, a semmibe; ha pedig életünk mécsese akaratunk ellenére túlságos sokáig pislog, legjobb azt erőszakosan kioltani.

Nirvána az egyetlen istenségük és egyetlen vágyuk e kétségbeesetteknek. Hozzá imádkoznak a pesszimizmus filozófusai és költői, hozzá intézik himnuszaikat, őt állítják, mint egyetlen megváltásukat. Szenteltessék meg a te neved, nirvána, jöjjön el a te országod. Forr a vér ereinkben a gondolatnál, hogy olyanok is vannak, akik Isten iránti gyűlöletből a sátán zászlóját emelik föl és nyilvánosan megesküsznek lobogójára, hogy az ő szolgálatába állanak.

Ha a pesszimistákat az epikureusokkal összehasonlítjuk, látjuk, hogy emezek maguk értékelésében sokkal szerényebbek, mert már a római költő is, a midőn magát az epikureusokhoz számítja, őket egyszerűen állatnak bélyegzi.

Me pingueni et nitiduni bene curata cute vises,

Cum ridere vőles, Epicuri de grége porcum.

(Horat. Epist. I. 4. 15. lt>.)

Engem, az Epikurusz-nyájnak hízott malacát is,

Majd ha nevetni akarsz, tisztelj meg látogatással.

(Ford.: Kárpiss János.)

A pesszimisták fejei egész ellenkezőleg magukat az embernél többnek, Übennensch-nek, fölsőbb embernek nevezik. Miért ? Talán az érzéki élvezetek kevésre becsülése miatt? Épenséggel nem. Közülük igen sokat a gondolat és test zabolátlan kicsapongása jellemez. Hanem azért fölsőbb emberek, mivel semmiféle eddig létező erkölcstan által magukat nem korlátoltatják, azt mind