Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1905
XLVIII titeket e dologban megoktatni, akkor azután válasszátok nyugodtan azt a hivatást, azt a pályát, amelyet lelkiismeretetek és az emberek nektek tanácsolnak. Választástokat boldogság fogja kisérni, Isten veletek lesz. De van egy pálya, amely egészen külön tehetségeket és külön hajlamot kíván. Ez a papi hivatás. Itt Isten háromszor teszi föl a kérdést az ifjú szivének, miként egykor szent Péternek, amidőn rá akarta bízni az egész egyháznak vezetését: „Szeretsz engem? Szeretsz-e jobban engem, mint ezek? (Ján. 21. 15.—17.) És csak ha egész leikéből feleli az ifjú: Uram, te tudod, hogy szeretlek téged, készen vagyok szenvedni, magam veled föláldozni, keresztedet megosztani, csak akkor hívja meg őt Krisztus: „Akkor kövess engem, seqnere me!“ Mert csak a nagy szeretet képesíti a papot hivatásos kötelességeit teljesíteni. Fiatal barátom, ha megvan ez a nagy szereteted Isten és az emberek iránt, akkor jöjj papnak. Ez esetben biztosítalak, hogy a papi állásnak minden nehézségei ellenére sem lesz sehol annyi boldogságod, mint ebben a szakadatlan fáradozásban felebarátaid lelki üdvösségéért. De ha hűtelen leszesz az isteni hívő szózathoz, bizony sokszor fogod te is hajtogatni a panaszt, amit gyakorta hallottam: Nincsen szerencse házamban, mivel nem fogadtam meg Isten föl- szólítását, amellyel papságra hívott. 1771 .-ben tisztes polgári családból származó ifjú jelentkezett egy kapucinus kolostor gvardiánjánál, fölvilágosítást kért tőle, hogy hivatva van-e a papságra. Hosszú megbeszélés és tanácskozás után a guardián kijelentette, hogy amint neki látszik, az ifjúnak szerzetbe kellene lépnie és ajánlólevelet adott neki noviciátusuk elöljárójához. A szer- zelesjelölt még néhány napot kért, hogy rokonaitól elbúcsúzzék és azután visszavonhatatlanul a noviciatusba lépjen. A guardiánnak nem volt ez ellen kifogása. De
