Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1905
XXV semmiben meg nem nyugvó kívánságai megnyugosznak a minden jóság forrásának örökkétartó birtokában. Ez a valódi bölcseség, igaz filozófia, igaz eszthetika, az életnek nemes idealizmusa és optimizmusa! Ez élet, amely érdemes arra, hogy átéljük. De jelentőségét még inkább fölfogjuk, ha tüzetesebben szemügyre vesszük a közelebbi és távolabbi ideálokat és követelményeket, amelyeket szent hitünk élénkbe tár. III. Vallási ideálok. Az ideálok országának nagy utazója Dante elbeszéli, miként aludt el egyik vándorlása alkalmával a tisztító hely birodalmában egyik szép völgynek pázsitján. Hajnal felé, amikor a lélek szabadabban szárnyal és prófétai lelkesültségbe emelkedik, álmot látott. Magasan fölötte arany sas libegett az ég azúrján kiterjesztett szárnyakkal és épen a földre készült lecsapni. Mialatt a költő arról gondolkodott, mit jelent itt a sas, Jupiter madara körben kóválygott, mígnem villámként az alvóra csapott és őt fölragadta a tüzes térségekre. Ott lobogott körülöttünk az izzó zsarátnok, Egészen hozzám csapott föl hatalmasan a láng, Úgy hogy hatásától föl kellett ébrednem. (Ist. színj. Tiszttűz. IX.) Kedves ifjak! Az aranyszárnyú sas, amely a költőt a tűznek földfeletti szféráiba ragadta, ott lebeg a ti ifjú korotok fölött is. Ez a sas a nagy ideál, amely fénylik, vonz és magasba szállani hívogat: „Ifjúság, lendülj neki, törj a magasba a szűk és alacsony horizont fölé!“ Mit nevezünk ideálnak?
