Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1904

XL. Leverrier volt az, aki a Neptun bolygónak pálya­elemeit és helyét az Uranus pályájának háborgásaiból tisztán mathematikai úton meghatározta. Számítását kö­zölte Gall berlini csillagásszal, aki ugyanaznap 1846. szept. 23-án este az új bolygót igen közel a kiszámí­tott helyhez meg is találta.1) „Leverrier-t hazájában „klerikálisának ismerték és gúnyolták. Sírja fölött Tresca tartott beszédet és ezt mondta róla: Az Égnek tanulmányozása megeró'sítette ó't élő keresztény hitében. Ugyanezen alkalommal Du­mas is beszélt és így nyilatkozott: Megadatott neki, hogy halhatatlan művének utolsó lapján az utolsó szót életé­nek utolsó órájában írja meg hálájának ezen áhílatos szavaival együtt: Most bocsásd el Uram a te szolgádat békességben.2)“ Hajoljunk meg tisztelettel és mélyen véssük szi­vünk benyomásai közé e nagy férfiak jellemének Hűsé­ges vonását. Okot a valóság- szemlélete alázatosokká tette, alázatos szivüket a magasságba Istenhez emelte. „Ők nem adnak okot senkinek annak az elképze­lésére, hogy a jellem méltósága és a tiszteletreméltó életmód a lángelméjű férfiúnál mellékes valami, vagy szüntette meg ez eredmény a játékszenvedélyt; először, mert a játékosok nem használták még e szert; másodszor mivel szeretvén szenvedélyüket, nem is akarnak meggyógyulni. Leg- többnyire így van a dolog az istentagadással is. Nem akarják ismerni és félni az Istent, hogy szabadon vétkezhessenek. Nem igazságszerető, deduktiv szellemek. De igaza van a francia író­nak, aki a mai színpad és szépirodalom hatását tanulmányozta és fölkiáltott: Nem a mathematikusok és fizikusok tették istente­lenné, erkölcstelenné, vallástalanná Franciaországot. — (Művét ismerteti a Budapesti Szemle valamelyik 1901. előtti évfolyama.) 1) Kövesligethy: Mathematikai és csillagászati földrajz 522. 1. — Polikeit: Astronomia. 69. 1. (Polikeit e szép kis műve igen kedves ol­vasmány a gimnáziumok felsőbb osztályai számára. Kapható Pozsonyban Stampfelnél. óra kötve 2 korona.) 2) Kneller. i. m. 90. 97. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents