Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1904
XXXI. ben jeles vonásokat, hanem elhelyezi alapkövét a vallásos jellem teljes, harmonikus épületének. Már megemlékeztem a tökéletes azonosságról és fön- séges összhangról, amely a tisztán szellemi mathézis és a lélező valóság között van. Szellemünk önnönmagába mély edve fölismeri a matbemikai függvények tulajdonságait és midőn a valóságba lép és ott az anyag és erők között valamely függési módot észlel: a tisztán szellemileg megismert függvény-tulajdonságokból kísérlet és próbálkozás nélkül megállapítja a jelenség■ lefolyását es törvényeit, melyeket a tapasztalat mindig igazolni fog. Az anyagi világtól függetlenül, attól tökéletesen elvonatkozva igazságokra jutunk, a melyek a természet megismerésére és megértésére vezetnek. A magunk szelleme és a világ között a tiszta mathematikai elmélkedésben semmi közvetítés nincsen. — Honnan vannak mégis mibennünk a külső világ eszméi, amelyeket nehéz gondolkodással ugyan, de híven fölismerünk? Onnan, hogy szellemünk tehetségeivel és eszméivel ugyanaz, mint a Szellem, mely a világot létrehozó gondolatokat megalkotta és tartalmazza. Az 0 gondolatait látjuk meg a mi szellemünkben, mert szellemünk az Övéhez hasonló. De ugyanezen gondolatokat látjuk a való világban is, mert abban az 0 gondolatai nyertek létezést. Dillmann szerint a mathematika az a nyelv, a melyen a természet beszél; amelyen a világ Teremtője szólott és amelyen szól most is folytonosan az ő Fön- tartója1). Megfelelőbben azt lehet mondani, hogy a mathematika maga a gondolat, amely szerint a Teremtő a létezőket alkotta és vonatkozásaikat, kölcsönös függésük mód1) Dillmann i. ni. 5. 1.
