Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1904

XIX,

és kitört minden porcikájából irtóztató ellensége, az unalom, — ha a hangverseny nem volt kedve szerint, — a jó zenei előadás épen oly hévvel hatotta meg és azon könnyeket árasztott.1) A természet harmóniája szintén a könnyezésig hatott reá.") Nem volt tehát közömbös, sőt nagyon gyöngéd, nagyon fogékony az iránt, a mi szép. De a színház Franciaországban már akkor is bizonyosan az volt, a mi most csaknem mindenütt, hogy előadásait alig lehet magunk, vagy mások botránya nélkül látogatni. Csak így érthető, a mit Arago elbeszél. Szórakozást kívánt szerezni fáradt barátjának, Amperének és a színházra gondolt. „Szándéka volt egy férfiút, a ki ifjú korában maga is irt tragédiákat, részesíteni ama nemes élvezetben, melyet Corneille, Racine és Moliére^) remek műveinek mesteri előadása szerez. . . . Egy pillanatra, úgymond, részünkre hajlott Ampere szíve és lelke. Ámde sürgethettük-e tovább, miután ama tiszteletre méltó aggodalom által láttuk visszatartóztatva, hogy oly egyéneknek, kikkel e tárgyra nézve különben egy nézeten van, gördíthet-e botló követ.“4)

Inkább megfosztotta magát még a klasszikusok élvezésétől is, mintsem hogy rászoktassa magát vagy másokat oly színház látogatására, amely máskor helyt adott deszkáin az erkölcstelennek, a frivolnak. A tisztán szel- lemies gondolkodás és élet nem egyezkedik az érzékies sei; nem alkudozik eszthetikai jelszavak alatt sem olyannal, a mit bűnösnek és rútnak kell bélyegeznie. Ilyen gondolkodásnak, ilyen törhetetlen következetességnek, ilyen szellemi életnek egyik létrehozója bennünk a mathematika.

5. — E pontnál alkalmam van áttérni a mathema1) Ampere 63. I.

2) Ampere 61. I.

3) Arago csak ezeket hozta szóba!

4) Ampere 138. 1.