Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1904

Xlll.

3. — Szükséges még e tárgynál maradnom. Szeretném Isten segítségével bebizonyítani, hogy nem hiú erőltetés, midőn a mathézist kiválóképen alkalmasnak hirdetem arra, hogy fiatal növendékeinket az anyagiasság és érzékiesség helyett a szellemiek szeretetére emelje, testi szenvedélyek helyett valójukba az értelem és az elvi kitartás energiáját és szenvedélyét plántálja. — Állításomat arra az őszinte szóra alapítom, hogy annak minden részét tapasztaltam tanulótársaimon és tanítványaimon. Tudok eseteket, hogy szerencsétlenül elbukott, titkos bűnökbe sülyedt ifjakban minden más tárgy, első sorban a szépirodalom, érzékiségük szolgájává, eszközévé, előmozdítójává változott. A mi még megtartott bennük egy kis szellemit, úgy, hogy annál fogva még sikerült őket a teljes fizikai pusztulástól visszarántani és visszaemelni oda, hogy magukhoz méltókkal foglalkozzanak, ez a tiszta és a fizikai mathézis volt.

A kik pedig erkölcsi romlás nélkül a negyedik osztályig elérkeztek, azoknál a mathézis szerencsés tanítási mód mellett kitűnő eredménnyel kezdett mind hathatósabban működni eddigi gyermekies jóindulatuknak tudatos, egyéni gondolkodássá és cselekvéssé való alakításában.

Mert egy új dolog, az elvont szám, kezdte őket érdekelni. Ezzel, a mi tisztán szellemi, minden külső adatra és tekintélyre hagyatkozás nélkül, tisztán szellemükben míveleteket végeznek. És a vonatkozások, összeköttetések, a melyeket lelkűk egészen elvontan, saját belsejében képezett anélkül, hogy a külső világra tekintetet vetett volna, — az alkalmazásban annyira összeegyeznek a tapasztalati valósággal, hogy ennek törvényét alkotják.

Új élet kezdi meg bennük működését, a mely tisz-