Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1903

36 Itt fel kell említenem a betegségek igazolása körül tapasz­talt hiányokat. Némely esetben az igazoló szülők, lakásadók s néha az orvos urak sem jelzik a kimaradást igazoló bizonyítvá­nyokban a betegség nemét, mi megnehezeti az intézet ré­széről az okvetetlenűl szükséges erkölcsi és közegészség- ügyi ellenőrzést; úgyszintén a hivatalos statisztikai adatok megállapítását. E bajon úgy igyekezett segíteni az igazgatóság, hogy a helyi orvosokhoz kérést intézett ez ügyben. De a vidé­kiek figyelmét csak e helyen tudja az ily esetekben való szabá­lyos eljárásra felhívni. Egyúttal kötelességének tartja a szülőket és szállásadókat is e komoly és fontos körülmény megszívlelésére felkérni. 9. Helyettesítések a tanárok vizsgálatai, betegsége, társa- sadalmi elfoglaltsága, statusgyűlésen való megjelenése miatt több­ször váltak szükségesekké. Minden esetben a Rendts. útasítása szerint vagy szaktanárok, vagy az illető osztályban működő más tanerők végezték pontosan a helyettesítést. Azon kiviil testüle­tünk már évek óta helyettesíti minden díjazás nélkül az állam­mal kötött szerződésben megállapított, de még soha be nem töl­tött 13. 111. 15. tanszéket. 10. Iskolai és más ünnepek. Ez évben iskolai ünnepeket tartottunk: október 17-én Deák Ferenc születésének százados év­fordulója alkalmából ; október 6-án, november 5-én az ifjúság védőszentjének, Szent Imrének ünnepén. November 19-én b. e. Erzsébet királynénk emlékezetét templomi ünneppel ültük meg. Ez alkalommal az ifjúságnak a nap jelentőségéhez illő exhor- tatiót Csiky Miklós tanár tartotta. Március 15-én április 11-én Onképzőköri díszgyűlést tartottunk. Ezen kiviil az ifjúság a Gyulafehérvár szabad királyi város által rendezett Deák Ferenc-, valamint a Rákóczy ünnepen vegyes karban hazafias, a kath. Legény- egyesület felolvasó estéin egyházi és világi műdalokat énekelt, ez utóbbin szavalattal is szerepelt Costea Oktávián 8. oszt. tanuló. Ez utóbbi egyesület estéin az előadásokat nagyrészt testü­letünk tagjai tartották. Az iskolai ünnepek alkalmával és jun. 8-án az ifjúság és tanárkar a székesegyházban megjelent az ünnepi szent misén. 11. Tandíjmentesek, a) Egész tandíjmentesek: Elekes Antal VII., Szász Béla VI., Szporni Sándor V., Feketics József,

Next

/
Thumbnails
Contents