Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1903

fordultság. A nemzetiségek mozgalmai, az udvari párt követelései, a forradalmi emberek kifakadásai elég tövisessé tették az új miniszterek helyzetét. Élénk világosságot vet erre egy levele, melyet Tarányi József nevű sógorához intézett. Ebben felemlítvén a körülmények hajtó erejét, mely a miniszterség elvállalására kényszerítette, aggódva sorolja fel az anarkhikus állapotokat, melyekkel küzdeniük kell.

„S mindezek ellen sem fegyver, sem katona, sem pénz nincs rendelkezésünkre. Bécs örül e bajoknak, mert haragusznak reánk, hogy a státusadósságokból egy pár száz milliót elvállalni nem akarunk, ezt pedig nem tehetjük, mert fizetni képesek nem volnánk a kamatokat; a megbukott pártnak nehányai szintén örülnek, sőt titkon táplálják is a már kitörő mozgalmakat.“ (Besz. II. 53.)

Azonban ha a nemzet vissza is utasította ezt a követelést, de arra hajlandó volt, hogy azon érdektalálkozásokat, melyek köztünk s a birodalom közt szomszédság, barátság s fejedelmünk egységénél fogva fönnforognak, az alkotmány, igazság és méltányosság alapján kiegyenlítsék és szabályozzák, mint szabad nemzet szabad nemzettel. De hiába volt minden előzékenység, az osztrák kormánykörök a századokon át igazságtalanul kezükben tartott hatalmat és befolyást akarták visszanyerni. Ily körülmények között hiába volt azon háromszori békekövetség, melyet a magyar országgyűlés a királyhoz, később az ausztriai országgyűléshez, január első napjaiban Windischgrátz fővezérhez küldött. Ezek mindegyikében részt vett Deák Ferenc is. Mikor az ellenség táborából visszatérhettek, a budai vár az ellenség kezében volt. Deák F. hazatért Kehi- dára. Innen többször elindult Debrecen felé, de az útja közben levő osztrák katonaság miatt mindannyiszor kénytelen volt visszafordulni. (Beszédjei. II. 177. 1.)