Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1902
14 forrás, melyből minden földi jó származhatík s ha nőm is az állam, de a lelke volt: „a természetben inkább lehet változás, minthogy a király ne a maga képére teremtse álla nát“1) s a? elbukott Romulus Augustulus öreg bíbora a kormánypálcával újból az elnyomatást és meghunyászkodást jelentette. Elmúltak a dicső napok, midőn fegyvert zörgetve,Isten szabad ege alatt, a királytól erélyesen követelhették bajaik orvoslását s bosszúságuknál csak az a gyűlölet volt nagyobb, melyet a római műveltség és nép ellen tanúsítottak, pedig épen ekkor halotthoz hasonlították azt, a ki a királyt nem látta s kire annak szeme rá nem ragyogott. Ezen változás hatása alatt voltak a góthok Itália kék ege s levegője alatt, inkább rómaiak, mint a longobárdok. A régi lakók különben sem tudtak élni udvari fény nélkül s a császári pompa, az udvarban való lebzselés éltetőjük volt s míg emelték az uralkodás fényét, készséges eszközei lettek a legfőbb úrnak, ki születési és egyéni érdemeiket csakugyan bőkezűen is jutalmazta. Csak fényben és pompában kezdték jól érezni magukat a góthok is s a mit eddig tán megtagadott a sors, elérhetőnek gondolta ezután igy mindenik. S a törzsfő, ki eddig vészes csatákon halált hozó kardját, a nemzeti gyűléseken pedig a jog és igazság szavát kérlelhetetlenül hordozta meg, most végtelen boldogtalannak érezte magát, ha a király rá nem mosolygott. El lehet képzelni, hogy ezen osztály kiváltságokat is szerzett magának s betartotta „nolite truculenter inania verba sequi popu- lorum: ubi enim quaeratur modestus animus si foedarit violenta patricios?1 2) A királyi udvarba gyűlt nemes ifjak3) korán magas állásokba jutottak s külön társadalmat képeztek az államban, míg mások érdem útján sem érhették el az őket megillető fokokat. S nem egyszer a királynak kellett figyelmeztetnie kötelességeikre, miket különösen a góth nemesek hanyagoltak el. Lassanként a régi birodalom társadalma kelt életre, megszületett a különbség a rabszolga s a szabadon bocsátott, a születésénél fogva szabad és a nemes között. A hatalmasok lenézték a gyengéket, a gazdagok a 1) Var. Ili. 12. Facilius est errare naturam, quam dissimilem posset formám princeps rém publicam. 2) Var. I. 27. 3) Var. IV. 4. In ipso , . . adoleseentiae Ilore . . . palatia nostra intra- vit; VIII. 21. Ab ipsisque eunabulis regales oculos pertulere.
