Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1901
111. Adatok az intézet 1901—1902- évi történetéhez1. A tanárikar. Személyváltozás a tanárikarban. Avéd Jákól, a Ferenc József és Szent Gergely-rend lovagját s fő- gymnasiumi igazgatót a főhatóság intézetünknél 1890 októberében elfoglalt igazgatói állásától saját kérésére elismeréssel felmentvén s 32 évi buzgó tanári működése után nyugalomba helyezvén, helyébe Pál Antal, finövelőintézeti igazgatót s gymnasiumi rendes tanárt nevezte ki igazgatóvá a 2801 — 1901. számú püspöki leirattal. A megürült tanáriszéket Kárpiss János szakvizsgás tanárjelölttel, mint helyettes tanárral, a finövelőintézeti igazgatóságot pedig Fejér Gerö dr. rendes tanárral töltötte be. A tornatanító állásra pályázó nem akadván, a tanítással ez évre is Péter János dr. és Wagner Sándor tanárok voltak megbízva. A tanáriWarnak a nyilvánosságot érdeklő személyi viszonyai és irodalmi működése. 1. ) Pál Antal, erdélyegyházmegyei áldozópap, szentszéki ülnök és jegyző, egyházmegyei számvevő, az egyházmegyei hittanár vizsgáló bizottságnak, a Szent-István-Társulatnak, az Érd. Rk. Irodalmi, az Alsófehérvármegyei Történelmi, Régészeti és Természettudományi Társulatnak, a Veres-kereszt Egyesületnek, az érd. rk. státus képviselőtestületének s ez utóbbi tanügyi bizottságának rendes tagja. Irt költeményeket aKöz művelődésbe2. ) Czimbalmos József, erdélyegyházmegyei áldozópap, az Érd. Rk. írod. Társulat tagja. 3. ) C'sémi. Béla dr., a m. kir. állami rovartani állomás állandó rovarkár-tudósítója, az Alsófehérmegyei Történelmi, Régészeti és Természettudományi Társulat választmányi tagja, múzeumának és könyvtárának őre, valamint ásatásainak vezetője ; egyháztanácsos, az Erdélyi Muzeumegylet orvostermészettudományi szak-