Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1901
24 és elfogadhatóvá tegye. A szótár tehát voltaképen egy téves tudományos irányzatnak terméke, miért a fáradhatatlan kutatót sok gáncs is érte, de azért szemünk előtt a Czuczor hazafias lángolásának, olthatatlan munkaszeretetének örökké ragyogó emléke lesz. Férfi korának javát szentelte ennek a munkának, a szerelmes ifjú melegségével, a komoly férfiú kitartásával. Gáncs, rabság, eszközök hiánya nem riasztották meg s tömérdek anyagot hozott össze, először gyüjtvén össze nyelvünk összes szókincseit. Az Akadémia is hálás volt s 1874-ben, midőn a teljesen elkészült munkát bemutatták, emlékérmet veretett a szerzők iránti kegyeletes elismerésének kifejezéséül. M. t. Közönség! Nemes Ifjúság! Ezekben akartam irodalmunk egyik nemes alakjának képét megrajzolni. Nem annyira a vonások kiszinezésére, mint inkább hűségére törekedtem. Amúgy talán vonzóbb lett volna rajzom, emigy igazabb. Nem akartam irodalom történetírásunk megalapítójával Toldyval az elismerésnek szükségtelen túlzásába belemenni, mert hiszen Istennek hála ma már erre nincs szükségünk, de viszont oktalannak, károsnak és hibásnak tartottam volna irodalomtörténeti fásunk másik irányzatának hódolni, mely a legtöbb esetben kiszakítja az irót saját korából s a mai fejlettebb viszonyok magaslatáról ítélve, elvont aesthetikai követelmények szemüvegén át ítélkezik. Azt akartam főleg kimutatni, hogy velünk született genialitás nélkül is lelkesedéssel, ernyedetlen szorgalommal és tanulással a közélet egyik v. másik terén állíthatunk magunknak ércnél maradandóbb emléket, mert hiszen Czuczor is „nem hasonlítva senkihez, külömbözve mindenkitől, teljesen beleülve a magyar irodalom fejlődésének teljesen első rangú hősei közé, mint önmagának műve, tanulmányainak férfi a áll“ nemzeti Pantheonunk díszes csarnokában. És most Toldy szép emlékbeszédének alkalmazott szavaival végzem : „Általunk soha el nem feledhető költőnk szelleme . . . vedd szívesen azt a tömjént, melyet tiszteletünk és hálánk emléked oltárán nyújtani kívánt. Hálaáldozat akart ez lenni azért az olthatatlan szeretetérl, melylyel nemzeted kulturális érdekeit sziveden viselted..,!“
