Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1900
8 tészet: az eszményítés. Eszményítése az igazságnak, tisztító tüze a valóságnak. Ezt tanítja Homértól kezdve Vörösmartyig minden ihletett lélek. Mert képmutatás az, hogy minden a mi való és igaz, az szép is, tehát a költő azt minden változtatás nélkül el is mondhatja. Mondok én olyan valóságokat és igazságokat, a miknek szépségétől nem dől fel senki. Azt mondom, hogy a való élettelen, az igazságban méreg van, a költőnek hazudnia kell, hogy a halottak megelevenedjenek, hogy a méreg elveszítse bontó hatását a lélek szervezetére. A valósághoz hozzá kell hazudni valamit, hogy lelke legyen, az igazságból le kell tagadni valamit, hogy ne öljön, hanem nemesítsen. Ez volt eddig minden igaz költőnek a meggyőződése, hogy neki hazudni kell. Nem kell azért a világot nagyon elhagynia, csak annyira kell fel emelje, hogy a por, a piszok lemaradjon, s mi érezzük benne az üde, tiszta levegőt, érezzük, hogy a földön s mégis a másvilágon járunk. Nem kell azért a világot nagyon elhagynia, hiszen a világ szép, csak az emberek roszak. A természet reprodukálásánál talán nem is kell hazudnia, mert a természet fönséges, mint az' Isten gondolata, csak ezt az isteni gondolatot kell kifejezésre juttatni. Csak olyan helyeken kell törölnie, a hova az ember rontó keze belenyúlhat, és legfőkép akkor kell elővennie művészetét, mikor rólunk van szó. Óh itt sokat kell hazudnia. Hiszen igaz, hogy vannak jó lelkek, s lesznek is mindig, de még a legjobbnál is annyi a gyarlóság hogy erősen kell hazudnunk, ha eszményt akarunk belőle csinálni. A virágot, az erdőt, apró fűszálat, hegyi patakot oda állíthatjuk a maga valóságában, de az embert nem, előbb le kell törülnünk róla a Kain bélyeget, ha nem akarunk pirulni érte.
