Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1900
38 tanát egybevonva az V. osztályra, az erkölcstant a Vl-ikra, az egyháztörténetet a Vll-re hozta le és a Vili. osztályra az apo- logetika behozásával az összes eddig tanultaknak mintegy átismétlését tűzi ki és a hittan szakaszainak a biblia és szertartástan, erkölcstan és egyháztörténelem mellett való állandó ismétlése is arra céloz, mit az apologetikával is el akar érni, hogy a vallás tanai az észben és a szívben meggyökeresedjenek s a kath. ember a maga vallását ne csak higyje, de értse, öntudatosan vallja és a támadásokkal szemben tudással, meggyőződéssel és bátorsággal védje. A tantervvel és utasítással kapcsolatosan a mi sajátlagos viszonyainkhoz mérten még a következő rendelkezés történt ; a) a tanárok működjenek közre, hogy az ifjak a tanárokkal együtt épületesen végezzék az előirt vallási gyakorlatokat; b) az évenként négyszer végzendő szent gyónás napjain d. e. 10 órától szünetel a tanítás ; a kívánatos magán ájtatosság gyakorlására az idő év elején pontosan megállapítandó; c) a húsvéti szentgyakorlatok virágvasárnap előtt tartandók meg s a szünet virágvasárnapján kezdődjék ; d) az ellenőrzés a püspöki biztos, a világi gondnok és a status megbízottja által történik ; e) az igazgató évi jelentésében a vallástanítás tankönyveire és a tanítás eredményére s a valláserkölcsi állapotokra is terjeszkedjék ki. 6. Fegyelmi állapot. A vallásos buzgóság fejlesztésére s a nemes erkölcsök ápolására fordított munkásság eredménye kétségbevonhatatlan jó hatással van az intézet fegyelmi szabályainak lelki- ismeretes megtartására is ; mindazonáltal az intézet tanári testületé más módokon is törekedett az intézet szabályai iránt a tiszteletet a tanuló ifjúságban növelni. Ezért intézett az igazgatóság felszólítást egyik-másik szállásadó gazdához és szülőhöz, idézvén azon §-okat, melyek meg nem tartattak; ezért intézkedett a szálláslátogatások ügyében is. így történhetett az, hogy az ifjúság magaviseleté ellen egész általánosságban panasz alig merült fel. Mindezek mellett mégis akadtak egyes (összesen 9) megfeledkezett s ez által a szülőket mély bánattal eltöltő tanulók, kiket részint a tanári testület, részint az ifjúság előtt kellett a sza-