Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1899

41 járó fogyatkozások miatt rászolgált volna, hanem csupa elis­merő tiszteletből, becéző szeretetből. És most, midőn harminchárom évi kemény és kitartó munka után saját kérelmére a jól megérdemlett nyugalomba vonulhat, ugyanazon tisztelettel s ugyanazon benső szeretettel válunk meg tőle, melylyel munkássága közepette is körülvettük. Mi. a kik a tanításügynek még most is rögös útját rójjuk, legjobban tudjuk méltányolni az eltelt harminchárom évnek nagy munkáját. A mi „öregünk“ az alkotmányos élet hajnalán 1867-ben foglalta el tanári székét gymnasiumunkban. Olyan időben tehát, mikor az oktatásügy nagyon mostoha gyermeke volt az állam­nak, s felekezeteknek egyaránt. Nyomorúságos, silány fizetés mellett valóban a legne­mesebb idealismusra — mely külömben a lanároknak még mai nap is legdúsabb fizetési pótléka kell hogy legyen, — volt szükség, hogy az életküzdelmekben el ne bukjék a tanár. De a mi öregünk a rónaság levegőjével szívta magába azt az erőt, melylyel felvette a harcot az élettel, s győztes maradott. Született 1838-ban. Ot. született, ott nőtt fel a verőfényes magyar Alföldön Szeged városában. A pusztának őszinteségét és nyíltságát magával hozta lelkében a tanári székre és baráti körbe egyaránt. A beláthatatlan rónaság, a szabad természetnek megmérhetetlen fenséges temploma a maga derűs boltozatával oltotta leikébe azt a faj- és hazaszeretetei, melyet 33 éves pályáján át annyi ifjú szívbe igyekezett becsepegtetni szóval és tettel egyaránt. Tanulmányait a piaristák szegedi főgymnasiumában kezdte de hajlamai csakhamar átterelték a reáliskolába, melynek elvég­zése után Budára, az akkori felsőbb technikai iskolába ment, hol polgári és gazdasági építkezés tervelésére nyer képesítés^ Tanulmányai közben állandóan rajzol és fest. Itt kezdődik, küzdelme : iróónnal, ecsettel tartja fenn magát. Tudásvágya magasabbra serkenti, tovább akarja képezni magát s Bécsbe megy művészete tökéletesítésére, Bécsből visszakerül Pestre. Csakhogy nálunk szegényes idők jártak akkor még a művé­szekre. Szerencsés, a ki valamely színházhoz mint díszletfestő eljuthat. így legalább van valami szegényes kenyér a kézben, habár sokszor az is elfogy.

Next

/
Thumbnails
Contents