Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1899

138 zik engedélyért folyamodni. Hasonlóképpen az isk. főhatósághoz tartozik folyamodni a javítóvizsgálat megengedéséért az is, a kj két tárgyból kapott elégtelen osztályzatot. A kellően felszerelt folyamodványok 1900. jul. 6-ig kivétel nélkül mind a gymna- siumi igazgatósághoz adandók be. A ki kettőnél több tárgyból ; kapott elégtelen osztályzatot, javítóvizsgálatra semmi esetre sem bocsáttatik. A javító, nemkülönben a pótló vizsgálatot is azon iskolában kell a tanulónak letennie, melyben az elégtelen érdem- | jegyet kapta, illetőleg a hol a rendes vizsgálatot elmulasztotta. j Megokolt esetekben az iskola főhatósága megengedi, hogy a tanuló a vizsgálatot más tanintézetben tehesse le. — Pótló vizs­gálatra csak az a tanuló bocsátható, ki a rendes vizsgálatról való elmaradását kellően igazolja. 5. A római és görög katholikus vallásit tanulók ezen Ér­tesítő VII. szakasza szerint fejenként 5 frt. beiratási és más díjakat és 20 frt. tandíjat, a nem katholikus vallásií tanulók fe- jenkint 5 frt. beiratási és más díjakat s 30 frt tandíjat tartoznak fizetni. Ezenkívül minden tanuló az általa esetlegesen előidézhető károk jóvátételére 1 frt óvadékot köteles az osztályfő kezéhez letenni. Az összes díjakat a lehetőségig tartozik mindenki ma gával hozni s beiratkozáskor egész évre lefizetni. A ki azonban erre nem volna képes, ö frtot és az óvadákot a beíráskor s a többit három részletben március lü-ig múlhatatlanul befizetni tartozik, mivel külömben a tanulók sorából kitörlődik. A tan- \ díjfizetés alól való felmentés, ha erre a kellékek megvannak, a közölt szabályok értelmében megnyerhető. 6. A tanulók elszólláso/iisa csak az igazgatóság tudtával és beleegyezésével történhetik. Olyan helyeken, melyeknek megfelelő­ségére nézve az igazgatóság már előzetesén kellő biztosítékot nem nyer, elszállásolást nem engedhet meg. j 7. Azokat a tanulókat, kiket az 1877. XXII. t. c. 45. §§. szerint életük 12-ik évéig újra be nem oltottak, vagy a kik valóságos himlőt ki nem állottak, addig, míg a törvény kívá­nalmának eleget nem tesznek, csak ideiglenesen vehetjük fel. Gyulafehérvárt, 1900, jun. 29. A véd Jákó, igazgató. |

Next

/
Thumbnails
Contents