Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1898

tagjává, ott a hol az iskolákból kiűzik a vallást, ott ne csodálkozzunk, ha a nép banditává, a csőcselék anarchistává fajúi.

Ez a mélyen leverd gyászos történet is intsen és figyelmeztessen minket, Kedves Ifjúság, arra, hogy a valláshoz erősen, forróan, szívünk teljes melegével ragaszkodjunk s az életnek semmiféle körülményei közt ne pártoljunk el tőle!

Es most fordítsuk tekintetünket oy sokat szenvedett dicső királyunk felé ! Ötven év óta uralkodik s ez az 50 év a csapások, a szenvedések hosszú láncolatát tünteti fel. 1859-ben hadserege elveszíti a magentai csatát (máj. 20.) s vele elvesz Milánó. Alig egy hónap múlva (jun. 24.) Solferinónál verik szét az osztrák hadakat s elgurúl Lombardia koronája. 1866-ban a sadova-köni- grätzi csapás elviszi Velencét, kizárja a Német birodalomból országait, s a büszke Hohenzollerek megalázzák az oly dicső és nagy történeti múlttal biró Habsburgokat. Családját is csapások hosszú láncolata sújtja. 1867-ben lövik főbe Mexikóban testvérét Miksát, ugyanez évben pusztái el Albrecht leánya égés alkalmával. Említsem-e, hogy egyetlen fia Rudolf szétroncsolt koponyával fekszik sírjában ? s hogy Vilmos véletlen balesetnek lön áldozatává ? És kimondja meg, él-e vagy hol nyugszik János főherceg? S most újra e szörnyű csapás ! Valóban vérző dynasta ez !

Minél nagyobb csapások érték, minél több szomorúság sújtja, annál buzgóbban ragaszkodjunk, annál nagyobb hűséggel viseltessünk trónja iránt. Annál buzgóbban kérjük az ég Urát, hogy sokat szenvedett szívére adjon gyógyító balzsamot, hánykódó lelkének megnyug- vást és enyhűletet. Imádni Istent, hűséges ragaszkodással viseltetni a trón iránt, s szeretni a hazát : legyen az a szövétnek, mely éltünk útjain vezet!

*