Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1897

26 e szent szavak befogadására,mint a hogy a hajnalka megnyitja szirmait a reggeli harmatnak. Csak nyítsd meg s legott szinte érzed a teremtő erőt, a mint átümlik Péterbe, hogy őt győzel­mes harcra avassa fel a pokol kapujával és a világ hatalmassá­gaival szemben. Ezzel azonban a pápaság ereje még nincs határolva. Péter nem csupán alap, melyre az egész épület nehezedik, hanem nála van továbbá az oldás és kötés hatalma, rá vannak bízva az egek kulcsai, ő nyert isteni biztosítékot, hogy hite meg nem fogyatkozik, neki kell megerősítenie a hitben ingadozó juhokat és bárányokat. Vagyis, mint a theologusok tanítják, benne pontosűl össze a legfőbb kormányzói, papi és tanítói hatalom egész teljessége. Nincs tehát semmi nagyítás Szalezi Szt. Ferenc szavaiban, hogy „a pápa és egyház, az mindegy.“ De ha így van, akkor már értem a pápaság erejét. A pápa ereje Krisztus ereje, ő maga Krisztus helyettese, mondhatnék Szalezi Sz. Ferenccel : Krisztus és a pápa, az mindegy. Most már értem, hogy miért irá a jámborságban megősziilt Jeromos Damasiusnak e szép szavakat: „Minthogy én Krisztust akarom követni, Szentségeddel tartok.“ (Ep. apolog. adv. Rufin. I. 4.) Oh győzhetetlen ereje a pápaságnak, mely az ószövetség lantos prófétáját e szavakra ragadtad : Nem félünk, ba a föld megrendül is és a hegyek a tenger szivébe vitetnek. Zúgjanak bár és háborogjanak a vizek és remegjenek az erősségek, az erők Ura mi velünk. (Zsolt. I. 45.) Most már jöhet IV. Henrik és mondhatja a pápának : Én vagyok a hatalom, hát te ki vagy? Éz a zsarnokság vége Canossa. Jöhet Napoleon és mond­hatja : És vagyok a világhatalom, hát te ki vagy ? És a gőg vége Szent Ilona-szigete, míg az agg Vll. Piust magyar huszá­rok viszik vissza trónjára nagy diadallal. De ekkora erőnek hol vannak a kihatásai? Csak röviden utalunk a pogány világ erkölcseinek és szellemének átalakí­tására, vad népek megszelídítésére, a jogrendnek Krisztus szel­lemében való kiművelésére, az ókori tudomány és művészet fentartására, nemzetközi összeütközések kiegyenlítésére, a köl­tészet, képzőművészetek ápolására, minden jó és igaz eszmének kultuszára; a titáni küzdelemre, melyet a tévedés, zsarnokság, hamis tudomány, ledér elméletek és rendszerek s a zabolátlan erkölcsök ellen kifejtett. Ezek a kihatások nyílt tételei a világ­

Next

/
Thumbnails
Contents