Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1897

29

De a harcokból büszkén emelkedett föl Királyi trónod, fénylő tiarád.

Hiába zárt el önkény, nyers erőszak, —■ Egész világra nyúl ki szent karod . . . . Jertek elébe hát s boruljatok le,

Elő csodát ba még nem láttatok!

Te adsz tekintélyt az uralkodóknak, Lojalitást a nép tőled tanúi,

A jog, szabadság fényes palotája Rajtad pihen csak háborítlauúl. Dinasztiáknak vérző koronája És a felforgatott királyi szék — Dúló belvészek, forradalmak ellen — Vadaidra hányszor támaszkodék ? !

Az elnyomottak esdö homlokára Szivedből ömlik égi szent mosoly,

Kelet, nyugat, dél, észak bálaköunye Zúgó árjában egekig sodor.

A büszke Félhold lankadó szemére Hited világa hajnalként borúi;

Gyémánt jelét a hódoló kebelnek A nagy jövőre vedd hát zálogúl!

A8turga)amb kél át az óceánon, a germán Sas fehér tollába vág ;

Te véded meg a szent jog fegyverével, Téged zengnek a kis Karolinák.

A Szajna habja képeden törik meg, Rólad susog a rajuamenti szél,

Az esti csendben Albiou leánya Égő szíved szerelmiről beszél.

Eljut lángelméd a sötét világba, Bölcseséged egy új areopág, —

Epedve tér meg, hajlik lábaidhoz A néger, indus, doni hős kozák.

Chinai dal s a bús japáni ének Feléd cseng áldó hatalmadért ;