Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1896

napon belül az iskolai épületet és a tornacsarnokot rendelte; tésének átadja. Addig is gondoskodik, hogy a mostani tőgym- nasiuini épületben és atanítás céljaira ideiglenesen használandó más helyiségekben az oktatás közbiztonsági és közegészségügyi tekintetből zavartalanul folytatható legyen. 10. Az erdélyi római katholikus státus az 1883. XXX. törvénycikk 47-ik szakaszának a), pontja értelmében kije'enti, hogy az erdeljd római katholikus tanulmányi alap tulajdoná­ban lévő és eddig is a gyulafehérvári római katholikus fő- gyinnasium céljaira szolgáló, akár az erdélyi római katholikus tanulmányi alapban kezelt, akár a gyulafehérvári római kat­holikus főgymuasium kezelése alatt hagyott alapítványokat, ingó és ingatlan vagyont, továbbá e fögymnásium részére ezután teendő alapítványokat, nemküldmben e tőgymnasiumbél befolyó tandijat továbbra is a gyulafehérvári római katholikus fügym- nasium céljaira fogja felhasználni. Ha pedig e szerződés akár azért, mert az erdélyi római katholikus státus, mint a gyulafehérvári római katholikus fő- gymnasium főtanhatósága, az államsegélyt továbbra is igénybe nem venné, akár bármely más okból megszűnnék, e fő- gymnasiumnak az államsegély igénybe vételéből származott minden ingó és ingatlan vagyonbeli gyarapodási és felszere­lése, az erdélyi római kalholikus státusnak, i’letve az erdélyi római katholikus tanulmányi alapnak kizárólagos tulajdoná­ban marad s az iránt az állam sem tulajdoni, sem tulajdon- megosztási, sem kártérítési, sem másnemű igényt nem támaszthat. 11. Az erdélyi római katholikus státus kötelezi magát, hogy az 1883. évi XXX. törvénycikk 47-ik szakaszának b)1 pontja értelmében a gyulafehérvári római katholikus főgymna-1 siumban az állami segély igénybevételének időtartama alatt1 a vallás- és közoktatásügyi magyar királyi minisztertől a ren-‘ delkezése és közvetlen vezetése alatt álló fögymnasiumok ró1' szére kiadott, vagy jövőben kiadandó tantervet fogja alkal­mazni, a helyi tantervekre nézve megállapított engedmények igénybevételével. A használandó kézikönyvek megállapításánál e szerződés első pontjában említett hatáskör-szabályzat nyolcadik pontja továbbra is érvényben marad. 6*

Next

/
Thumbnails
Contents