Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1895

sajátították-e mar annyira a magyar nyelvet, hogy valamely tárgyat képesek volnának e nyelven is előadni. 1863-ban egy újabb felügyelői állást létesít a főpásztor, midőn Lönhart Ferenc oldalkanonok személyében nov. 10-iki kelettel az első püspöki biztost kinevezi. Veszély eltávozása után az igazgatói tisztet elnyerte: (8.) Ninger Ignác. (1864—1867.) Született Nagy-Ágon (Hunyadin.) 1824 ápr. 25. Gymnasiumi és theologiai tanulmányait Gyulafehérvárt végezvén, 1847-ben pappá szentelték. Kezdetben kolozsvári káplán, 1850-től nagyszebeni tanár 1854-ben a helybeli gymnasiumnál tanárkodik, honnan 1807. okt. 12 a szerdahelyi plébániára távozott. Később tövisi, majd zalatbnai, 1885-től szebeni plébános és c. apát. Meghalt 1895 máj, 11. Intézetünknél 10 évet mint tanár és hármat mint igazgató töl­tött el. Eddigelé az ifjúságtól semmiféle díjakat nem követeltek. 1804-tő] azonban fejenkint és félévenkint egy forintot szedtek. A behajtás az osztályfőnök kötelessége volt, de a szegényebb sorsúaknak elenged­ték. 1867. óta azonban kivétel nélkül mindenki köteles volt befizetni Az így begyülő összeget teljesen a szertárak kiegészítésére fordítot­ták. Ezen intézmény 1873-ig változatlanéi fennállott. Nagy kellemetlenséget okozott tanároknak úgy mint tanulóknak a görög nyelv különleges oktatása, a mennyiben itt a 3-ik és 4-ik osztály tanulta, más intézeteknél pedig csak az 5-iknél kezdődött. Ha valamely tanuló más intézetből jött, a IV—VI. osztályokban nem tarthatott lépést a többiekkel, a miért a testület 1866. elején a fel­sőbb hatósághoz felterjesztést tett, de válaszúi azt nyerték, hogy a görög maradjon a régiben, az újak pedig elmaradásukat magánúton hozzák helyre. Az 1807/8. év elején azonban már csak az ötödik osz­tálytól kezdik tanítani, s az igy fennmaradt időről azt rendelték, hogy kizárólag a latin nyelv tanítására fordítandó. Az 1867. év őszén intézetünk élére kineveztetett : (9.) Imets Fülöp Jákó, [1867—1870.) Született Tusnádon (Csikm.) 1837 nov. 12. Gymnasiumi tanul­mányait Csik-Somlyón és Sz.-Udvarhelyt; a theologiait Gyulafehérvárt

Next

/
Thumbnails
Contents