Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1894
38 dorné-féle 100 frtos alap néhai férjének emlékére, melynek 5 frtos kamatját egy második osztályú szorgalmas és jó maga- viseletü tanuló nyerheti el; e) Az erdélyi r. k. tanulmányialapból évenkint utalványozott,50 f, melyen hasznos segédkönyvet kell vásárolni a jó viseletű és szorgalmas tanulók jutalmazására ; f) Dr. Náthán Bernát városi főorvos ICO frtos alapítványa, melyet emlékül annak, hogy ezen tanintézetben nyerte tudományos kiképeztetésének alapjait, 1891. jun. 24 én tett le azon őzéiből, hogy annak kamatait jutalmul egy jó magaviseletű és szorgalmas tanuló nyerje el, g) Dr. N á- tlián Bernátné szül. fogarasi Náthán Téré z-félc 100 frtos alapítvány az előbbihez hasonló czéllal, h) Nem kevesebb érdeklődést tanúsít tanintézetünk iránt ifj. Dr. Keiner Zsigmond budapesti házbirtokos úr is, ki mint tanintézetünk egykori tanítványa a folyó évben 10 frtot küldött, hogy az azon rumén anyanyelvű, szegény és szorgalmas tanulónak adassék ki, ki a magyar nyelvet legjobban elsajátította. 17. A tanév befejezése. a) Vizsgálatok. A VIII. osztály összes tárgyaiból, a hittan kivételével, az osztályvizsgálatot május 15-ik napján az igazgató elnöklete alatt, a hittani vizsgálatot pedig, mely 1295— 1884,1556—1884 és 1566—1885 piisp. számok alatt oly módon rendeztetett, hogy azt a négy felső osztály vallástanának ösz- szes részleteiből s a többi tárgyaktól elkiilönzötten kell megtartani, május 17-ikén méltóságos Fábián Sándor püspöki helynök és helyettes prépost ur elnöklete alatt tartottuk meg. A többi vizsgálatok szakcsoportositással, párhuzamos két szakaszban, jun. 17—25 napján tartattak meg. Egyik szakasz vizsgálatain ftdő Imets F. Jákó kanonok és püspöki biztos űr, a másik csoport vizsgálatain a gymnasiumi igazgató elnökölt. A vizsgálatok lefolyása iránt a szülők és gyámok is némi érdeklődést tanúsítottak. b) Intézeti tornaverseny. Tornatanitás dolgában tanintézetünknek ezen év folytán is sok nehézséggel kellett küzködnie. Már az, hogy Dincs téli tornahelyünb, elég nehézséget okoz s éppen ez akadályozott, hogy sem a kolozsvári, sem a nagyváradi kerületi toruaversenyre el nem mehettünk. — Mindezek daczára az intézeti tornaverseuyt, az 1193 —1892/3 és 689—1893 min. sz. alatt kiadott s 3415- 1892 és 1251—1893 püsp. sz.