Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1893

33

rúgattyúra van a láda: toppantyú (Ny. I 332.); cságattyií: az eketaligán levő azon görbe vas, melylyel a szabályozást eszközük (Ny. III. 472. Túrkeve); pergettyü (Hajdúra. Ny. VII. 235.); sívítyii: vörösbegy (Hév-Komárom. Ny. VII. 282); billentyű, feszíttyű: feszítő eszköz (Ny. 111. 419.); heppentyü: tántorogva járó rest ember (Ny. V. 378); csergetyű: madarakat a veteinényről elűző faeszköz. (Ny. V. 378.) Göcsejben ez az alak tovább fejlődött, ugyanis ott az igenév -cí-jából lett ú ismét -d-nak hangzik és csak a megelőző consonans mutat rá a már elenyészett alakra : koppantyó, kollantyó, fürgetyő. (Vass J. Dunántúli Nyelvjárás. 59.) Hogy ez a -tyű, -tyií végzetü igenév külömben mennyire elveszítette igenévi jelentését, mutatja egy két helytelen képzés. Ugyanis a nyelvújítók a sivítyü- félékből a -tyií-1 képzőnek vették és ezzel csináltak új szavakat, ilyen új szó teszem föl: forgantyú, pedig tudjuk, hogy forgant ige nincsen s igy forgantyá sem lehet: forgat igétől csak a fovgatyú alak lehetne helyes.

Az -ó -ó'-nek van még egy változata, az -a, -« re végződő igenevek pl. : huza-vona, szüle, lenge, kerge, penge, hulla (nem az irodalmi hulla szó, hanem Göcsejben jelenti a szekérről útközben lehullott szénát vagy szalmát. Budenz A. 160 .- székelységben ezt hulló-nsik ejtik, ragozott alakban pedig hulla • nak hangzik, a széna hullája), csapa, kósza (Ny. III. 100.), illa (Ny III. 195 ), zenge-zunga (Ny. III. 362 ) A kérdésről bővebben szól Balassa József. (Ny. XII. 299.) Elmondom nagyjában az ő véleményét, mivel jelenleg ez a nézet a leginkább elfogadható. Szerinte az -a, -e, nem lehetett az ugor -g ( j) nőmén verbale képzőből, mert akkor a -j nyoma megvolna benne, mint a szilaj, tolvaj, mezejtélén; a játszi, rátarti, ugri szavakban. Kimutatja, hogy az -6 -ó’-ből hangtani utón -a -e könnyen fejlődhetett. Az -a -e képzős igencvek egynehányának ó -ö képzöjú testvérpárja van: szülő szüleje, szülém, tető teteje, hivő, bírák; a régiségben ö vereje (sudor eius MtinchC ) Ez a két alak tehát oly összefüggő, hogy egészen fölösleges és helytelen nekik két külöm- böző eredetet tulajdonítanunk, mert nemcsak igenevek, hanem más névszók végső -dvocalisa is váltakozik -a -d-val, az -ö pedig e, «'-vei, késő kései, hétfő hetfén, zsidó zsidaja, penetö genete.

A változás maga úgy jött létre, hogy az igenév végső -ó -ő vocalisa megrövidült, lett-e -o. Azonban a magyar nyelv a

3