Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1893

45

választás módja. Van néhány oly -ási, ési, melyet az említett két mód egyikével sem helyettesíthetünk s ekkor ezzel az ■ási, -est-vei kell élnünk: beesiiletsértési per, országgyűlési kép- viselő. (Lanka: az ási, -ési melléknévképzés. Ny. XIII. 11.)

Láthatjuk a feljebb felsorolt példákból, hogy mily sokféle jelentése van az -ó, -ó-nck. Egyszer nőmén agentis, máskor actio- nis, egyszer az eszközt jelenti, máskora helyet, időt stb. Egyetlen egy képzőnk sincs több, melynek ily sokféle jelentése volna. Miből kell megfejtenünk ezt a változatosságot. A magyarázatért forduljunk Budenzhez, ki így szól erről: Bizonyos ugyan, hogy a magyar <u-nak közvetetlen előzője <java (pl. <jovo, avo) volt; de az ilyen szóvégbeli v a régibb ó-n kivtíl még más hangokból is válhatott: jelesen nőből és (/-bői sőt 1-hői is. Ha tehát kétségtelen is, hogy az ugor b (<jaba) nőm. verb. képző, mely a vog. oszt.-ban -/> s a finnben -na és -ha, a magyarban csak az <o alakban lehet meg, még sem állítható, hogy minden egyes esetben épen ez volt az <d-nak eredeti alakja. Más szóval meg kell engednünk, hogy az egy <o. alakban több külön képző rendes magyar hangfejlődés szerint egybeolvadhatott s jóformán innen is van az <é-nak több- értékűsége: pl. lehet hogy az ivó (-viz,) háló (-szoba)- félék eredeti m-képzéssel alakultak, a melynek ugyanily alkalmazását látjuk több ugor nyelvben (mord. udim [-vasta], lulomo, [tarka] alvóhely; finn juoma [ astia] ivóedény, trinkgefäss, syntymü (-paikka) születő-hely«). (Budeuz: Ug. Alakt 191. 1.) Alább meg fi99. \.) a -j (-,</) képző tárgyalása közben ezt irta: úgy látszik, hogy nem is minden <d, -<> féle nőm verb. csakugyan az ugor -b bői való övei alakult s hogy némely esetben az ilyen ó, ö eredetibb oj (ojo. illetőleg oho- <jogo) helyett való, midőn t. i. vocalis-rövidülés nélkül az ó mellett á lép fel. (pl. bíró mellett: plur. bit dk, pedig nincs is Inra.)

Az igenév igei természete akkor nyilvánul, mikor mellette tárgy áll, oly tárgy, melyet az igenév, mint ige vesz maga mellé. A ragtalan tárgyat az igenévvel összekötve- úgy tekintjük, mint összetételt. Hanem ez nem mindig lehetett így. A régi nyelvben ugyanis sokkal gyakrabban fordul elő a tárgy személyraggal, sőt előfordul többes számú előtaggal is. Régen tehát nem annyira összetétel, mint tárgyas kifejezés, ragtalan tárgygyal. (Simonyi. Ny. XVI. 4.)