Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1893
— 96 — három kényelmesen berendezett szekeren a Mammuth aljáig néhány perez alatt eljutottunk. Itt a vadásznép és a hajtők egész serege várt már reánk. Magát a vadászatot nem kívánom leírni, mert az épen úgy ment véghez, mint mai napon is tapasztalni, itt csak nehány szóban említem fel azt, a mi a mostani vadászattól elütő volt. A vadászsportot a rómaiak nagyban gyakorolták, a császárok maguk is szívesen vadász- gattak főképpen medvékre és vaddisznókra. A vadászat alkalmával az üldözendő állat minősége szerint különféle alakú hálót használtak. Voltak vaddisznó vadászatra nehéz erős hálók, melyeket összvéreken kellett a színhelyre hurczoltatni, voltak azután finom könnyűek, melyeket ujjgyűrűn lehetett keresztül huzni s melyekből egy- egy ember nagy készletet vihetett magával. Alkalmazták továbbá a horgokat és csapdákat is, főképen szarvas (agancsos) vadászaton. Alkalmaztak végre még hosszabb és rövidebb lándzsákat, hajitó dárdákat, ritkábban ivet és nyilat. A vadászöltözet lágy, nemez, karimás kalapból, juh- gyapjuból való chitonból rövid ujjakkal, derékövből, köpenyből és majdnem térdig érő vadászcsizmából állott. Madarakat lépvesszőkkel is fogtak. A nyulakat pedig vadászkutyák üldözték és fogták el. Nagy diadallal vittünk haza szekereken három vaddisznót, négy szarvast, öt rókát és talán nyolcz-tiz nyu. lat ; a tollas vadakat számba sem vettük. Hjah, akkor még nem ismerték a koczavadászok a gyorsan tüzelő puskákat; lehetett tehát eleget zsákmányolni. A háziak koszorúkkal fogadtak, s díszvacsorát rendeztek a vadászvendégek számára.
