Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1893
83 — keveset értené az olvasó, azért nem az ábrázolatok mibenlétéről, hanem inkább azoknak festészeti technikájáról fogunk nehány szót szólani. A festészet fejlődéséről sok s igen lényeges bizonyíték maradt fenn a régi Íróktól, azért nem oly nehéz az Apulumban talált festmények alapos megítélése és elbírálása. Ezeknél is megtaláltuk a fokonkénti előrehaladást a legelső kísérletektől, például a Korinthban és Sikyon- ban alkalmazott ábrák körrajzaitól (linearis pictura) kezdve, ugyan ezen körrajzok monochrom (egy színű) kifestéséig. Azután a sötétebb színű vonalok berajzolása által kezdték a testrészeket és ruharánczokat jelezni és az ábrákat távlatilag felfogva is lerajzolni, hogy ezáltal némi életet leheljenek ábráikba. Polygnotus (463. Kr.e.) volt azután az első, ki négyféle színű festéket használt, u. m. a melosi fehér földet, a sinopei vöröst, az attikai sárga oekert és a feketét. Ő volt egyszersmind az, ki megnyitá az eddig zárva rajzolt, mozdulatlan ajkakat. Műveit gyors és önálló felfogás jellemzi. Soha sem volt fölületes s művészetének minden tudományos követelményeire nagy gondot fordított. Fönnebb említettem volt, hogy a festők előkelő módon éltek; ennek bebizonyításául szolgál azon tény, hogy Polygnotus az állami képcsarnok számára festett freskó művekéit nem fogadott el dijat s megelégedett azzal, hogy őt az ily megbízatásokra méltónak találták. Szegényebb sorsú ember aligha utasíthatta volna vissza ezt a nagy tiszteletdijat! Ezen rögtön megkedvelt eljárás folytán a monochrom festészet csaknem egészen kiszorult e térről, kiment a divatból. Ezen négyféle festék alkalmazása és azoknak összevegyítése által már a fény és az árnyék feltüntetése a
