Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1892

6

szár Decebal, dák királyt Kr. u. 101-ik évben először megverte és hadseregét úgy szétszórta, hogy a dákok csak vad futásban, menekülhetvén, a különben elég bátor és hős fejedelem emberei ezen alkalommal harczképes hadsereggé összegyüjthetők nem valának.

Dé a rómaiak is igen drágán fizették meg e győzelmet, mert az elesetteknek száma igen jelentékeny volt, és annyian megsebesültek, hogy azoknak bekö- tözésére elegendő kötőszerekkel nem rendelkeztek.

Traján nemes szivének és nagy lelküségének ez alkalommal is fényes tanujelét adá, mert a sebesült rómaiak és dákok bekötözésére egyaránt saját ruhatárát áldozta fel, és ezen nehéz és véres nap emlékére évenként tartandó ünnepélyes áldozatbemutatást rendelt; Decebal királylyal pedig, kit egészen fővárosáig Sarrai- zegethusig (Várhely) üldözött volt, végre békét kötött, mely azonban tartós nem vala.*)

Komoly gondolatokba merülten hagytuk el e helyet, hol Traján a római becsületért, Decebal pedig a dák szabadságért küzdött, utunkat Salinae felé folytatva. Ennek közelében kisebb rendű római telep volt, mely a sóbányászat érdekét képviselte. Kevés pihenés után Bruclán keresztül rövid idő múlva, mint már föunebb említők, Apulum északi részéhez értünk, hol számos nyaraló, és az amphitheatrum mellett elhaladva, szekerünket, már a múlt évi leírásunkban ismertetett okoknál fogva, az előttünk fekvő város legelső utczá- jának kezdetén elhagytuk és hordszéken (lecticaria publica) vitettük magunkat Publius Aelius Julianus vendégszerető házához, kinek 15 éves leánya, aszépPublia Aelia Juliana Marcella volt a menyasszony (sponsa), s kinek lakodalmára siettünk volt ide Apulumba.

*) Az újabb történészek e döntö csatát Tapae nevii helységgel kötik össze, anélkül, hogy Tapae holfekvését megmondanák.