Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1892
68 öreg Publius Marcellus, ki e háznál rainde.uuapos volt. Étkezés után különféle tárgyakról beszélgettünk, mig végre szóba hoztam, hogy nekem feltűnt az, hogy a rómaiaknál egyes személyeknek, három, négy és több neve van, a mi engem már többször zavarba hozott és kellemetlen névcserére adott alkalmat. Mosolyogva mondá az öreg Marcellus, hogy szívesen fog nekem e tekintetben egy kis felvilágosítást adni, melynek alapján, ha csak egy kissé vigyázok, a sok elnevezésekkel majd meg fogok barátkozni. S borozás közben Marcellus körülbelül a következő felvilágosítást adta, melyet, ha nem is oly ékesen, mint ő tette, de mégis megérthetően igyekszem ismételni kedves olvasóm előtt. Mint minden nép — igy kezdé Marcellus oktató beszédét — úgy természetesen a római is különböző törzsnemzetségekből (gens) áll; s mindenik törzsnemzét- ség ismét különféle családágakra (família seu stirps) oszlik. így például a G-ens Cornelia egy törzsnemzetség (gens) volt, melyhez a Scipiones, Lentullí, Cethegi, Dollabellae, Cinnae, Syllae s más családok mint különös ágak tartoztak. Azok, kik ugyanazon törzsnemzetséghez tartoztak, geutilesnek neveztettek s közös törzsnévvel (nőmén) bir- tak, mely mindig „ius“ szótagra végződik. Ez a név megfelel a mi mostani vezetéknevünknek. Ilyen nevek például Aemilius, Cornelius, Fabius, Tullius, Vallerius. Megjegyzendő azonban, hogy ezen „ius“ helyett egyes neveknél „jus“ szótagot is lehet irui, például Pompejus, Belejus, továbbá „aeus“-szótaggal, mint Poppaeus, An- naeus stb. Az egy családból valók vérrokonoknak (agnati) neveztetnek, de ha csak anyai részről voltak rokonok, akkor cognati-nak (cognatus) neveztettek. ' -o
