Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1892
17 üetet képezett. — Az utczán járó-kelők raeg-megállot- tak, integettek üdvözlésül s itt-ott „tolassio“ szót is hangoztattak; a közönségből számosán a menethez is csatlakoztak, de még pajkos iparos inasok s kiváucsi gyerekek sem hiányoztak a uászmenet végén. Megérkeztünk a templomhoz, mely köröskörül vasrácsozattal ellátott udvar közepén állott. A vasrácsozaton belől egy négy méter széles oszlopcsarnok négyszögben vette körül a templomot. Ezen csarnokon belül lévő szabad térnek közepén van maga a templom. A délfelé fekvő vasrácsos kapun bejutva, az oszlopos csarnokon keresztül mentünk a belső udvarba, hol a templomhoz felvezető széles kőlépcső előtt egy nagy kőből faragott oltár állott. Széles fedetlen lépcső vezet a templom körül levő 2 méter széles oszlopos csarnokhoz és a tulajdonképeni templomba(cella). Ezen cella északi oldalán egy nagy, igen díszesen kifestett fülkében van Juno szobra teljes szépségében elhelyezve, előtte pedig egy kis oltár állott a netalán oda helyezendő áldozatok és ajándékok számára. A templom padozatát fekete és fehér márvány mozaik díszítette. A főlépcső előtti téren, az említett nagy kőoltár közelében helyett foglalt az egész násznép, hogy az uj házaspárnak áldozatán részt vegyen. Az utczán odatódult közönség pedig a vasrácsozaton kívül maradott, mert tudta, hogy az avatatlanoknak (procul este profani) úgy sem szabad az áldozat közelében lenni. Az áldozó (sacrificans)fehér ünnepi ruhába öltözve lépett a virágfüzérekkel ékesített oltárhoz s keletfelé fordulva, álló helyzetben imádkozott. Az áldozatra szánt állat (victiraa, hostia) ez alkalommal hófehér fiatal disznó volt. Az áldozati szolga (popa) átvette a fehér szalagokkal (vittae) ékesített állatot és az oltárhoz vezette.
