Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1890

76

Igaz, hogy amint az 1648-ki vestfaliai vallásbéke visszaadta Nyugatnak a nyugalmat, ennek népei néha Kelet felé fordították figyelmüket és segítették is egy párszor a magyart a török ellen.

Ezért látjuk, hogy már Buda felszabadításánál (1686) Nyugat minden nemzetének fiai harozolnak a török ellen. Azonban itt is a főérdem a magyaré. Egyebek közt csak Petneházy Dávid vitézségét és bátorságát említem, ki hajdúival előszűr hatolt be a mai Úri utczába, és példájával uj erőt öntött a kétségbeesetten küzdő törökök alatt lankadni kezdő németekbe. (Horváth. VI. 168.)

De mind eddig ki tartóztatta fel a törököt ? Ki akadályozta meg abban, hogy Nyugatnak vallási viszályokba és háborúkba siilyedt fejedelmeit meg ne támadja, meg ne semmisítse V Nem a magyar nemzet ? Ezenkívül nem szabad felejtenünk, hogy a törökön is érvényesültek Faludynak a sorsról és ennek változásáról mondott következő szavai:

„Felemel, megaláz, bút hoz reáíl,

Hol édes jó anyád, hol mostohád“.

Érvényesültek, mert a török félhold a nagy Soli- mán haláláig (1566) minden évben tiindöklőbb fényben jelent meg Európa egén, és a török hatalom alatta érte el tetőpontját. Ezentúl halványodni kezd a félhold, úgy hogy száz év múlva nem igen van varázsa, kétszáz év múlva pedig örült a pogány, ha Konstantinápoly fölöttpislogtathatta félholdja elalvófélben levőfényét.

A török félhold fénye meteor fényhez hasonlítható, mely a mily gyorsan támad, ép oly gyorsan elenyészik, de még ezután is bevilágítja utófényével egy ideig az eget. így vagyunk a törökkel. Solimán halála után, ki az utolsó erőteljes hóditó szultán, a hárem sorvasztó kéjei között elpulmlt szultánok következnek.