Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1889

nemcsak életében, hanem még1 halála után is; s e tekintetben ismét egy Seneca által idézett szép példával találkozunk. „Egy pythagoreus egy ezipésztől fehér czipbket vásárolt, nem volt azonban magánál pénze, hogy azok árát azonnal kifizethesse. Nehány nap elteltével visz- szasiettett a boltba, hogy tartozását kiegyenlítse, de midőn az elzárt ajtón jó darab ideig kopogtatna, egy valaki igy szólott hozzá: „Ne zörgess hiába ! az a czipész, kit te keressz, meghalt, porrá, hamuvá lett. Reánk nézve elhalálozása szomorú hatású, mert mi őt örökre elveszi- tettiik, reád nézve azonban nem, mert hisz te tudod, hogy ismét életre fog kelni.“ Es igy gúnyolódott a pytha- goreussal. De ami philosopliusunksem minden kedv nélkül indult 3 vagy 4 dénárjával haza felé, sőt azokat kezében időről időre vígan esörteté. Midőn azonban nemsokára komolyan kezdett eljárása felett gondolkodni, sietve visszatért a bolthoz s igy szólott (önmagához): „Reád nézve mégis él amaz, fizesd meg, mivel neki tartozol. 8 a zárnak egy hasadékán a négy dénárt rögtön bedobta a boltba. A mi nem enyém, térjen vissza jogos birtokosához.“1) Ebből is látszik, hogy a pytliagoreusok mennyire becsülték az igazságosságot, hisz — mint említettük — Pythagorastól tanulták ők, hogy igazat beszélni és jót cselekedni a két legszebb ajándék, mit az istenség az embereknek adott s az ezek szerint élő ember némileg az istenség jellegét viseli magán; már pedig az istenséghez hasonlóvá lenni igazságszeretet által minden embernek hivatásszerű kötelessége. Ezen kötelességnek azonban csakis erényes, erkölcsös élet által felelhetünk meg. 8 miután az erkölcsös életben a szép és nemes után kell törekedni, mindenesetre az erkölcsi és szellemi tevékenység utján keli haladni, mert e kettő köve1) L. Senoe. (1. Benef. VII. 21, 20.