Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1888
II 42Ö. (E két lapszám a codex eredetijének a száma.) — Egyebekben a kiejtéshez alkalmazkodik inkább, mint a szóelemzés szabályaihoz, mint a mássalhangzók változásainál és a szavak gyűjteményében bővebben látható. Ezt főleg az assimilatio egyes esetei mutuják, midőn még a megelőző szó végső mássalhangzója is alkat na kodik a következő kezdő hangjához, mint itt: enne?» magam 274 (e.h. enne?*). A magánhangzók változásai. A magánhangzók a beszélt nyelvben következő változásoknak vannak alávetve: 1) az .időmérték változása; 2) zártabb és nyíltabb hangzók változása; 3) magas és mély hangzók változása; 4) magánhangzó elveszése; 5) magánhangzók hozzájárulása. Ezen változások mindenikével találkozunk a Döb- rentei codexben is. 1. Az idomért ék változása. Igen nehéz s azt látom valamennyi előttem ismeretes codex-tanulmányból, mint saját tapasztalatomból, hogy csaknem lehetetlen kimerítő és teljesen tiszta bizonyos ismertetést adni a hangok változásairól. Hol ezt, hol azt kikerüli az ember figyelme, néhol pedig legjobb akarattal sem tud eligazodni. Növeli a nehézséget, hogy sehol sem találunk határozottan megállapítható szabályszerűségre a hangok jelölésében ; ugyan azon egy hangot ugyanazon egyszóban is hol igy, hol úgy Írják, s főleg a hosszúság és rövidség jelzésében láthatni végeden ingadozást, s ha esetleg hosszú hangot találunk is, gyakran nem lehet megállapítani, hogy valóban egy hosszú vagy két rövidhanggal van-e dolgunk, hogy a hosszúnak irt aa, á nak, vagy hosszú «-nak veendő--. Nem is bocsátkozom a codex hosszúnak látszó rocalisai fejtegetésébe, csak felsorolom az előforduló esetek egyrészét, megjegyezvén, hogy mindenik röviden tehát egy jegygyei írva is található.
