Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1886

értesítette megválasztatásáról. A császár előtt, kinek elhatározásától leginkább függött az egyház szakadásának tovább terjedése vagy megszűnése, ezen tudósítás semmi esetre sem lehetett egészen új. Hisz ő, kinek figyelmét a magát oly hősileg védő Crema ostromán kivid leginkább a hierarchiai párt mozgalmai vették igénybe, Rómában időző követeivel szakadatlan levelezésben állott; e levelezés IV. Hadrián halála óta élénkebb és sűrűbb lett, mi által fennebbi állításom még inkább igazoltatik. Ennek daczára Frigyest III. Sándor követeinek megjelenésekor az ingerültség legnagyobb foka szállotta meg; emlékében a múltnak emléke s a jövő sejtelme egymással váltakoztak. Mindegyre fülébe csengtek a besanconi birodalmi gyűlésen Roland cancellar (III. Sándor) ajkairól elhangzott azon jelentőségteljes szavak: „ki más,mint a pápától nyeri a császár méltóságát?“ Nem csoda tehát, ha már III. Sándor tudósításának átvételekor tanúsított magaviseleté legkisebb kétséget sem hagyott fenn a felől, hogy mily eszközökkel hajlandó a hierarchia elleni harczot folytatni. A fölötti bosszúságában ugyanis, hogy terve és politikája meghiúsult, első felindulásában a pápai iratot átnyújtó követek felakasztását rendelte el, s csak az őt környező nagyok rábeszélései folytán állott el szigorú rendeletének végrehajtásától. A pápai követek távozása után azonban feltette magában, hogy a pápaválasztás által meghiúsult tervét más úton juttatja érvényre. Elhatározta, hogy mint biró fog fellépni és itélőszéke előtt vetni véget azon egyházszakadásnak, mely neki a legkedvezőbb alkalmat szolgáltatja oly régJ) Vita. Alex., Watterichnél i. m. II. köt. 382. I. „At ille nimio sn- perbiae fastu inflatns, non solum retinere litteras sprevit, séd tamqnam in- sanus nnncios ipsos, nisi dux Welfo com duce Saxoniae sibi restitisset, ne- qnitur suspendere vcluit . . .“