Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1877

A múlt évben volt 802 darab eszköz 187"/s-ik évi gyarapodás 40 darab eszköz Jelenlegi állás 842 darab eszköz. i) A torna-iskola. Múlt évben volt 131 drb. eszköz. ITasználliatlanná vált 10 darab. Szereztetett 15 drb. faláb és vivópálcza, és egv uj korlát Jelenlegi adás 136 drb. eszköz, VIII. Tanügyi adatok. a) A tanév kezdete-. A hírlapokban előre közlött s helyben falra függesztett értesítés sze­rint a beiratások 1877 aug. 30—31 s sept. hó 1 napján történtek. Az első osztályba csak oly tanulók Írattak be, kik fölvételi vizsgálat alapján tanú- «itatták, hogy az elemi iskola negyedik osztályának megfelelő ismeretekkel bírnak. Azon tanulókat, kik cs »k egy tárgyból nyertek elégtelen érdem­jegyet s kiket a testület az 187*/7 tanévi zárértekezleten javitóvizsgáiatra bocsátott, sept. 1-én délután együttesen vizsgáltuk meg s vettük föl felsőbb osztályba vagy utasítottuk vissza, a szerint, mint a vizsgálat sikeres vagy sikertelen volt. A beiratások eredménye ez évben is a létszám emelkedését mutatta. Az egész év folyama alatt ugyanis beiratta magát összesen 242 tanuló, tehát héttel több, mint a múlt évben. — 1877 septeffiber 2-án az if júság kísérve a tanári testület által a püspöki székesegyházban tartott ünne­pélyes isteni tiszteleten megjelent s a Szentlélek kegyelmét segítségül hivta. Mise után a gymnasiuni nagytermében összegyűlvén a tanárok és ifjak, az igazgató körülbelül következő tartalmú iráuybcszéddel nyitotta meg az 1877/s tanévet: „Nemes ifjak ! Síig a nagy szünet alatt a múlt tanévi fáradalmakat a családi tüzueiy mellett kipihentétek, bizonyára többször hangzott felétek szülőiteknek, rokonaitoknak, ismerőseiteknek és úgy korban, mint értelemben előírnia- dott egyéneknek gyöngéd figyelmeztetése, szeretetteljes intelme: gyermekek, ifjak, szorgalmasan tanuljatok, vallásosak legyetek, magatokat jól viseljétek! *S midőn a szülői ház küszöbén bucsucsék közt könycsepp gördiile le szem- pilláitokról, bizonyára átliatá egész valótokat azon meggyőződés, hogy csakugyan egyedül a tudomány és vallásos művelődés hozhat boldog­ságot a köztársadalomra általában, s a családokra és ezek egyes tagjaira különösen. Nem mondok tehát nektek újat, midőn az 1877/s-ik tanév kü­szöbén fölemelem a zászlót, melyre a tudományos haladás és vallás-erkölcsi művelődés jelszava van irva. E jelszót véssétek szivetekbe ! E jelszót kell hangoztatni a beállott tanévben mindenkinek s ennek értelmében — ha

Next

/
Thumbnails
Contents