Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1875
4 gározzék. Innen tökéletesnek csak oly müvet nevezünk, inelven az alaknak szépsége s a szellemnek magasztos nagysága együttesen ki van fejezve. „A lelket nézd! mit ér a délczeg alkat, Ha benne szép és jó lélek nem lakik?“ Szükséges tehát, hogy a művész magában érezze a szellem erejét, melyet márványba akar vésni, mert csak ez által költ- heti fel a szemlélőben annak szeretetét, ami nemes, jó, szép, sze- retetre méltó és valóban boldogitó. Ami a festményen vagy szoborművön a főszépség, az a művész lelkének viszfénye; kell tehát, hogy a művészben meglegyen a szellemi tehetség az igaznak fölismerésére és egyszersmind az őszinte szeretet a valódi széphez. A művészt két jegyről lehet megismerni : a lángész sugaráról, mely homlokán fénylik, s a szép iránti szeretetről, melynek tüze szivében ég. Az erkölcstelen, a gonosz ember nem lehet valódi művész, mert az ilyen őszintén föl nem lelkesülhet az eszményi szépség iránt, mivel az önző szenvedély nem fér ösz- sze a nemes föllelkesedéssel. Mire szolgál a művészet, az emberi szellem eme dicső szülötte, az emberi haladás eme fényes eszköze az erkölcstelen ember kezében? Nem-e arra, hogy ő azt, mit belsejében hordoz, lelkének romlottságát a világ elé tárja? Ha e tekintetben mutat is föl a történelem egyes kivételeket, hajlandók vagyünk hinni, hogy ezek tán inkább csak gyengék voltak s tévedésük közepette is megőrizték szivükben a jó iránti szeretet mellett az erkölcsi szépség cultusát és lángeszűk győzött az erkölcsi gonoszság befolyása ellenében. Ezen rövid kitérés után lássuk, minő anyagok nyernek alkalmazást a szobrászatnál. Az agyag puha állapotban, képzókenységénél fogva a mintázásra igen alkalmas, azonban sötét szine elnyeli a tényt s ép azért finomabb részletek előtüntetésére nem alkalmas; szá-
