Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1871
4 visszatartózhatlanul haladnak tovább anélkül, hogy visszatekintenének a megfutott útra, nem azért, mintha félnének, hogy sóbálványnyá változnak, hanem azért, hogy hamar keresztülfuthassanak a nyelvtanon. Szerintem ennek máskép kellene történni. Én azt tapasztaltam, hogy a tanárnak mindig vissza kell tekinteni azon térre, melyet megfutott. Midőn a második névragozást magyarázza, nem szabad az elsőt, s midőn a harmadikat tárgyalja, nem szabad a másodikat s így tovább bevégzettnek tekinteni, hanem a rendes leczke mellett a megelőző nóvragozás szabályait is tanítványainak emlékezetébe vissza kell hoznia, föluji- tania. Különösen pedig oly szavakat kell példa gyanánt fölvenni, melyek a múltra is visz- szahassanak s a már elmagyarázott és betanult szabályok tudását föltüntessék. Ez által azt éri el a tanár, hogy részenkinti előadása tulajdonképen csak egy összefüggő előadást képez, a mennyiben minden újabb magyarázatnál a régiek ismételteinek s élénk emlékezetben tartatnak. Azt mondja valaki, hogy erre igen sok idő kívántatik meg. Idő mindenesetre kívántatik, de 6—7 hetenkinti óra is sok idő s azt tap'ntatos alkalmazással úgy föl lehet osztani, hogy azon alkalomszerű visszapillantásra bizonyosan jut ha nem is sok, de elég idő. 01 le ndo r f rendszere is ezen elvre van fektetve, ki úgy viszi keresztül tanítványát a nyelvtanon, hoírv fokozatos haladásban mindent fölhasznál és alkalmaz, mi az előbbiekben már tanulva van. 2. Az ige hajtogatása második lényeges alapja a nyelv tudásának. A nevek különböző változatokban a cselekvés, szenvedés vagy más állapotok szerint jönnek alkalmazásba. Ezeket pedig az igék kölcsönzik nekünk. Itt ismét egy nagy tömkelegre akad a gyermek gyenge elméje, nagy munkatért talál a tanár törhetlen lelki ereje. Előadhatja rendre az ige fogalmát, értemény és alak szerinti fölosztását, módjait, időit, személyeit és hajtogatásának szabályait, utána sorolhatja a múlt idők és hanyatszók roppant számú különfóle- ségót; azonban ha fáradalmainak gyümölcsét kutatja s tanítványától gyakorlati alkalmazást követel, ez alig képes a tömegből egy tiszta eszmét fölidézni. Ennek oka abban fekszik, hogy a leczkék ugyan rendre mind föl voltak adva és a fiú azokat meg is tanulgatta, de egyik tárgy a másikat a rendezetlen elméből kiszorította. Én úgy vettem észre, hogy e pontnál is legtöbb figyelem a négy igeragozási minta szigorú betanítására fordítandó. Az eljárás itt az idők képzésének szabályain sarkal lile, úgy annyira, hogy ezeket a gyermeknek legalább a „Miatyánk-“kai egyformán kell tudni. És pedig azért, mert ha ezeket jól tudja, akkor képes bármely a tanár által föladott igéből bárminő időt képezni. Ezzel egyenlő lépést tartva oda kell törekedni, hogy a minták az emlékezet könyvébe kitörölhetlen betűkkel be legyenek irva s a tanuló képességet nyerjen arra, hogy ezen minta szerint bármely igét kellőleg alakíthasson. Szerintem e pontnál is ugyanazon modort kell követni a tanárnak, minta névragozásoknál. Vegye föl az első hajtogást, ennek szabályait rószletenkint kényszerítse be a gyermek elméjébe az által, hogy a magyarázatból gyakran fölkónlezi. Ha átment a másodikra, vigye vissza figyelmét mindig az elsőre; ha átment a harmadikra, tartsa szem előtt a már tanultakat és igy tovább, úgy annyira, hogy midőn a negyediket is bevégezte: akkor az egész úgy tűnjék föl, mint egy nagy előadás, melyet a fiú összefüggöleg tart meg elméjében. Miután a minták ily formán a gyermek leikébe mélyen benyomódtak: akkor lehet a múlt idők és hanyatszók rendes és rendkívüli alakjaira is kiterjeszkedni. A „Simplieium Leges“ versezetes szabályai utóbbi időkben nem igen tekintetnek a gyermek képzettségével és felfogásával épen megegyezőknek, a mennyiben még a latin szavak ismeretével nem birván, kevésbbé képes a mondatok értelmét fölfogni. Én azonban nem osztozom ezen aggályoskodásban, mert áll az, hogy a gyermek még a magyar szabályokat is csak jó magyarázat után érti meg, igy pedig eme latin verseket is megértheti, azonkívül ez esetben megmarad még a mnemonikai előny. 3. A szóegyeztetés mint a mondat-alkotás egyik kelléke az alaktan már elsajátított szabályait fölhasználva a neveknél leginkább a nemre, számra és esetre, az igéknél számra és személyre terjeszkedik ki. A nemek —• miután már az erre vonatkozó szabályok némileg ismeretesek — újabb világot nyernek és begyakoroltatnak, ha a tanár több különböző nemű
