Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1856

- IO — E tantárgy- és tanórarendből, mely magára a rendszerre is következtetni enged, láthatni: hogy a nehézségek iránti fölterjesztés nem vala alaptalan; mit különösön a német nyelv ily rögtön megkisérlett behozatalára és az anyanyelvnek kizárására nézt mondhatni. De másrészről nem tagadhatni, hogy a haladásnak nem kis nyoma fölismerhető benne. A real-tudományoknak fölvétele, a tárgyak fokozatos és — úgy szólva — lánczolatos egymás- utána, mit a „Syntaxis“ 7) első félévi, reggelre szóló 2 és 3 pontjaiból kivehetni, fényoldalai valának a rendszernek. Azonban mint idegen földbe plántált növény életerőre nem kapha­tott. II. József császár több más intézményeivel együtt e tanrendszer is eltöröltetett és a nö- veldéket visszaállító 1790-ki rendelet által a régi tanításmód, s a régi tankönyvek haszná­lása megengedtetett. Hogy e tanrendszer — mely még mindig a latin nyelv, mint központ körűi forga, — a kor kivált az anyanyelvet illető igényeinek meg nem felelt, mutatják az 1793-ki máj. 25-éről szóló jegyzőkönyvnek imez szavai: „Hoc mense Decretum Guberniale ac- cepimus, quo jubebamur deinceps graecam et hunguricam. lingtam non negUyere.im Tanították te­hát a görögöt is, figyelmet fordítottak a magyarra is néhány évig, a midőn a görög egé­szen elejtetett, a magyar és német nyelv a normális iskolák terére szoríttatott, és a termé­szetrajz, algebra és mértan a bölcsészeti folyamra halasztatott. E rendszer, ha nein is a tu­dományosság minden-, de a közélet legkiáltóbb igényeinek eleget teve ugyan, de csak ha­mar túlélé magát és itt ott már a forradalom előtt önhatalmilag 8) megkezdett, de csak a nyelv körűi próbált — az illetők mindenesetre dicsérendő fölébredését tanúsító — de rész­letes voltuk miatt kártékony réstöréseket szenvede. Végre a jelen rendszer édes hazánkra is kiteljesztetett. Vannak ugyan számosán, kik e rendszer mellett az ó kori pogányremekirók olvasása miatt ifjúinkat féltik; de ezeket már ez igénytelen vázlatok nyomán is képesek vagyunk megnyugtatni. Vessék öszsze az előszámlált rendszereket. Melyikben vala a classicus irókkali foglalkodás oly túlnyomó, mint a jézsuitákéban és még is, mikor vala katholikusaink buzgalma lá»golóbb, mint azon korban, melynek tanintézeteinket köszönhetjük ? Ki a „Ratio studiorum“ oeconomiájával ismeretes, könnyen átlátandja, hogy: „spiritus est, qui vivificatA más oldalokróli ellenvetőket azon lendületre, mely ez uj tandrendszer következtében az iskola és növelés ügye a két testvér- hazaszerte nyert, utalván a fönnebbieket a bordeaux-i 1585-ben tartott zsinat ezen szavaira emlékeztetjük: ,, Tales, ut phtrinmm, evadere solent discipnli, quales ftiermt ipserum magistri.ec 7) A „über scholasticus“ az osztály nevét viselő tudomány kézikönyve vélt. 8) Az erdélyi kormány 1846-ki 7339 sz. alatti, a tanárok állami vizsgáját megalapító rendelete, vala­mint az 1848. mart. 22. 3691 sz. alatt a tannyelv rendezése irányábani leirata az e téren bekövet­kezett üdvös lendületről tanúskodnak ugyan, de a bekövetkező zavarok által megakasztattak.

Next

/
Thumbnails
Contents