A Győri Püspökség Körlevelei, 1965

Tartalomjegyzék

- 48 * Jól tudott dolgot ismételek: a gondos betegel­látás a jó lelkipásztori munka megkoronázása, eredményeinek ki­érlelése. Hiszen ha nem sikerülne az életből távozó hiveink ke­gyelmi állapotát tőlünk telhetőén biztosítani, akkor minden ad­digi pasztorációnk értelmetlenné vált. 3405/1965. sz. - FELVÉTEL A KATOLIKUS GIMNÁZIUMOKBA Tdő Papjaim hirdessék meg a híveknek, hogy azok a VIII. osztályos ált. iskolai tanulók, akik kát. gimnáziumban akarják középiskolai tanulmányaikat folytatni, lehetőleg ebben a hónapban nyújtsák be felvételi kérelmüket az illetékes gimná­zium igazgatójánál. Azoknak a komoly jellemű, tehetséges ifjaknak a gimnáziumi felvételét, akik papi hivatást éreznek magukban,ma­gam is támogatom a gimnáziumi igazgatóknál. Ezért ezek .a tanulók felvétel iránti kérelmüket hozzám is juttassák el legkésőbb de­cember 10-ig. A kérelemhez csatolni kell a jelentkező keresztle­velét, a szülők egyházi házasságlevelét, az utolsó iskolai bi- zonyitvány másolatát és zárt borítékban a plébános vagy hitokta­tó ajánló sorait. Ez az ajánlás térjen ki a jelentkező egyénisé­gének ismertetésére, a papi hivatásra utaló mozzanatokra, testi egészségre, szellemi képességre, a szülők szociális viszonyaira, gyermekek számára és a család'anyagi körülményeire. Tdő Papjaim felelősségük tudatában állitsák össze ezt a részletes ajánlást, hogy az alapul szolgálhasson a felvételi kére lem elbírálásánál. Amennyiben a szociális körülmények indokolttá teszik, és megvan a komoly reménye annak, hogy a tanuló papi pályára fog lépni, a jelentkezőt az E.H. részéről anyagi támogatásban fogom részesíte­ni. 3406/1965. sz. - EGYHÁZKÖZSÉGI KÖLTSÉGVETÉSEK ELKÉSZÍTÉSE Felhivom a vagyonkezelők figyelmét, hogy az egy­házközségi költségvetéseket a Vagyonkezelési Szabályzat előirá - sainak megfelelően /II.rész 3.fej./ készítsék el és a kér. espe­resen keresztül terjesszék fel jóváhagyásra. A kér. esperesek csak szabályosan összeállított költségvetést továbbítsanak. A beküldési határidőt ebben az évben kivételesen december 15-ben állapítom meg. 3407/1965. sz. - EGYHÁZMEGYEI BEFIZETÉSEK A számadási év befejezésének közeledtével fel­hivom a vagyonkezelő oltártestvérek figyelmét arra, hogy az Egy­házmegyei Hatóság felé fennálló befizetési kötelezettségeiket december 15-ig teljesítsék, hogy még ebben az évben könyvelés­re kerüljenek, Ez a felhivás vonatkozik az egyházközségi, templo­mi és személyi befizetésekre egyaránt. A személyi befizetések in­tenciók vállalásával is rendezhetők. A nyugdíj járulék befizeté­sét külön is kiemelem.Ezen a téren a legérezhetőbb a befizetések pontatlan teljesítése. Mutatja ezt, hogy november hóra csak meg­késve tudta a nyugdijpánztár a nyugdijakat folyósítani. Ahol a ragályos állatbetegség miatt az isten­tiszteletek tartása szünetelt", azon templomi gyűjtések befize­tése alól felmentést adok, amelyek a szünetelés idejére estek, kivéve a szerzetesi gyűjtést. A kér. esperesek jelentsék hivata- " lomnak, melyik községben milyen gyűjtés megtartására nem volt lehetőség.

Next

/
Thumbnails
Contents