A Győri Püspökség Körlevelei, 1965
Tartalomjegyzék
- 41 Ezért tudatosítani kell magunkban és híveinkben a Liturgia Verbit, az istentisztelet jelentőségét. A konstitució 56~. ar- tikulusa kifejezetten kötelességükkéa^eszi a lelkipásztoroknak, hogy oktassák ki híveiket arról, hogy^igeistentisztelet nem egyszerű bevezetés az oltár áldozatához, h&n^m szoros egységet altot vele. A szentmise áldozatban ugyanis kettős lakomára hívja az Egyház híveit: mielőtt erőt merítenek maguknak az Ur testének asztalánál, tápláló lelki eledelt vesznek magukhoz az Ige asztalánál is, tanulnak az Isten igéjéből. /48, 51.art./ Az Isten igéje az Egyház tanításában híveket tápláló kenyérré lesz, az jLgeistentiszteletben valósul meg krisztus ígérete: "Aki az én igéimet hallgatja és hisz annak, aki engem küldött, örök életet Ryer. " /Jn. 5,24./ Az ige élet az Egyház ajkán, mert amikor a szent cselekményekben hirdeti, nem egyszerűen Krisztusról beszél, hanem maga Krisztus szól és éltet' az Egyház szaván keresztül. Az. isteni egének ezt a méltóságát akarja kifejezni az uj Ordo, amikor az igeistentisztelet helyét elválasztja az eucha^ - Fisztiás áldozat helyétől, vagyis az oltártól és külön katedrát állít számára /ambo/, mintegy az ige trónusát, az igazsá g szákét p a néphez saját nyelvén szól róla. Ez természetesen arra sürgeti a lelkipásztort, hogy minél többet forgassa a Szentirást,hogy meghitt ismerőjévé legyen az Isten szavának, hogy kérő gyermekeinek mindig azt a falatot tudja nyújtani az ige kenyeréből, amelyre éppen éheznek. Jaj lenne, ha nem akadna, aki szegne nekik! /cf. Jer. sir. 4,4./ Az eucharisztiás áldozat asztaláról való igazán éltető Részesedés is uj feladatot állít elénk: teljesebbé kell tennünk eddigi Eucharisztia-szemléletünket. Az Eucharisztia ugyanis nemcsak kész szentség és szentségi jelenlét, még kevésbé kizárólag emlékeztető ereklye vagy féltve őrzendő drága kincs, hanem mindezeken túl, sőt elsősorban élet, Krisztus állandósult áldozata, a benne részesedd hivek éltető egysége Krisztussal és egymással. Ezért az a hivő vesz részt eszményi módon a szentmisén, aki szent áldó záshoz is járul. A liturgikus Konstitució a megújhodás eléréséhez ismételten /11. art. s egyebütt/ szorgalmazza, hogy "a hivők tudatosan, cselekvő módon és lelki gyarapodással11 kapcsolódjanak be az Istentiszteletbe. A 28. art. ezt kivánja:' ”A liturgikus cselekményekbe mindenki, mind a liturgiát végző pap, mind pedig a ben- he résztvevő hivők, a maguk föladatának gyakorlásában csak azt • 'tegyék, /de azt mind tegyék is meg!/, ami a dolog természetéből és a liturgikus szabályokból eredően rájuk vonatkozik. " Ebben az irányban még csak a minimum történt meg. A jövőben egyre jobban el fog határolódni, mindenkinek a saját szerepe: a papé /az igehirdetés, a közösség könyörgésének Isten elé terjesztése, a felajánlás, az átváltoztatás, általában a kánon imái/, a hiveké /önmaguknak és adományuknak az Istenhez hozása, az ige és az Eucharisztia kitáruló fogadósa, a szent cselekmények körülvevé- se és énekkel való kisérése/, a pap és a hivek párbeszédes közös imája /az offertorium előtt bevezetésre kerülő un. oratio fidelium, a már meglévő dialógusok/. A végső forma egészén bizo- fiyosan valami szerves és egyben drámai egység lesz majd. Egészen természetes dolog, hogy a mondottak a rítusban is keresik a megfelelő kifejeződést. Ezért a szertartások a jövőben még további változásokon mennek át, különösen a szentmise ritusa tekintetében. Ez nem hirtelen töréssel egyetlen tollvonással következik be. A Liturgikus Konstitució vegre-
