A Győri Püspökség Körlevelei, 1949

Tartalomjegyzék

45 2924. sz. Templomi betörések­kel kap­csolatos rendel­kezés 2925. sz. Újszövet­ségi Szentírás kapható Az utóbbi időkben sajnálatosan meg­szaporodott a templomi betörések száma. Nemcsak éjtszaka idején, hanem fényes nappal is több templomban felfeszítették a perselyeket és világi célokra is felhasz­nálható ruhaneműeket és felszerelési tár­gyakat elvittek. E szomorú esetekkel kap­csolatosan éberségre hívom fel Tdő Pap­jaimat. Tegyenek meg mindent a templo­mok megóvása érdekében. Legnagyobb gondjuk az legyen, hogy a Legméltóságo- sabb Oltáriszentséget minden tiszteletlen­ségtől védjék meg. E célból lehetőleg min­denütt páncélzárral lássák el a taberná- kulumokat, az értékesebb és állandóan használatban nem levő felszerelési tárgya­kat, köztük elsősorban a szent edényeket (monstrancia, kelvhek) a plébánián tart­sák, a perselyeket minden vasár- és ün­nepnap után ürítsék ki és a templomok zárait hozassák rendbe. A betörések ve­szélye természetesen nem ok a templo­mok nappali zárva tartására. A templom hajójának a végén elhelyezett ráccsal az Isten házának a nappali nyitva tartása na­gyobb költségek nélkül is megoldható. A Jézus Szíve Szövetség hetilapja, „A Szív“ kiadóhivatalának nagyfokú áldozat- vállalása révén sikerült a Szent István Társulat kiadásában ismét megjelentetni az Újszövetségi Szentírást. A Szentírás terjesztését a Katolikus Bibliamozgalom ifjúsági titkársága (Bu­dapest, VIII., Mária-u. 23. I. 12.) vállalta. A példányok kötöttek. Ára 18 Ft. Tíz példánytól kezdve százalékot adnak, amely­ből azokat a híveket lehetne és lenne jó ellátni Szentírással, akik maguktól nem képesek azt megszerezni. A pénzt posta- fordultával a melléklendő csekklapon kell majd beküldeni. Bizományba nem adják a Szentírást. Amikor meleg ajánlást fűzök e soraimhoz, kérem T. Papjaimat, legye­nek minden buzgóságukkal azon, hogy a katolikus családokban nélkülözhetetlen Szentírás valóban odakerüljön a hívek­hez. Megrendelhető az egyházmegyei ha­tóság beszerző csoportja útján. A ZsH. 70. §-a kötelezően felszólítja a papokat, hogy anyagi dolgaik rendezésére készítsenek államjogilag is érvényes vég­rendeletet. Mindezek ellenére ismételten előfordul, hogy hirtelen vagy hosszú be­tegség után elköltözött paptestvérek nem rendelkeznék végrendelettel. Ennek szo­morú eredménye nem egyszer az elhalt hagyatéka iránt támasztott méltányos és méltánytalan, illő és nem illő formában támasztott követelések, melyek alkalma­sak elhomályosítani a legbuzgóbb lelki- pásztor emlékét is. Ezen tapasztalatok alapján a ZsH. hivatkozott rendelkezését ezennel a legnyomatékosabban megújítom és kötelességévé teszem a kerületi espe­reseknek, hogy a végrendeletek elkészíté­sét kerületük minden papjánál őrizzék el­len és fektessenek fel egy nyilvántartást arra vonatkozóan, hogy az egyes papok végrendelete hol van letétbe helyezve. Közlöm egyházmegyém papságával és híveivel, hogy a magyar kormány a Ka­tolikus Népszövetség Országos Temetke­zési Pénztáregyesületének önkormányza­tát ez év június havában felfüggesztette és az Egyesület autonómiáját azóta sem kapta vissza. Ez az intézkedés a Pénztár­/ egyesületet addig vezető katolikus egy­házi és világi személyek helyett miniszteri biztosra ruházza át az Egyesület vezeté­sét. A Katolikus Népszövetség Országos Temetkezési Pénztáregyesületének irányí­tásába, valamint az Egyesület nevében el­járó személyek megválogatásába egyházi tényezőknek jelenleg semminemű befolyá­suk nincsen. Ebben a helyzetben a Pénztáregyesület működéséért felelősséget nem vállalhatok. A kiadott ajánlások hatályukat vesztet­ték. / Az EUGE-nek Budapesten sikerült olyan keretet biztosítani, ahol komoly fo­gászati esetekben a tagok igen kedvezmé­nyes áron csináltathatják fogaikat. Bő­vebb felvilágosításért az érdekeltek vá­laszbélyeg csatolásával forduljanak köz­vetlenül az EUGE vezetőségéhez. 2926. sz. Papok végren­delete 2927. sz. A Kai. Nép­szövetség Országos Temet­kezési Pénztár- ■ egyesület autonó­miájának felfüg­gesztése 2928. sz. EUGE fogászati kedvez­mények

Next

/
Thumbnails
Contents