A Győri Püspökség Körlevelei, 1948
Tartalomjegyzék
5 fel lehessen fedezni. Nem szükséges itt kiemelni — mert hiszen eléggé ismeretes a Szentírás művelői előtt —, milyen tiszteletben tartotta az Egyház, az első századoktól napjainkig, e kritika tanulmányozását. Ma azután, hogy annyira tökéletesedett e művészet alkalmazása, a Szentírással foglalkozók megtisztelő, bár nem mindenkor könnyű feladata, hogy minden erejükből arra törekedjenek, hogy a katolikusoknak alkalmasint, még pedig minél hamarább, legyenek mind a szent könyveket, mind pedig a régi fordításokat tartalmazó és a vázolt irányelveket szemmel tartó kiadványaik, olyképpen, hogy a szent szöveg minél nagyobb tiszteletével párosuljon a kritika törvényeinek minél pontosabb követése. Tudnia is kell mindenkinek, hogy e nagyvonalú munka nemcsak arra való, hogy az isteni sugallatra nekünk adott írásokat helyesen olvassuk, hanem megkívánja azt tőlünk a kegyelet is, hogy így kimutassuk hálánkat a gondviselő Isten iránt, aki fölségének trónjáról hozzánk, gyermekeihez, atyai levelekként küldötte ezeket a könyveket. A Vulgata tekintélye. Senki se gondolja, hogy az eredeti szövegek használata a kritikai eljárások igénybevételével a legkisebb mértékben is ellenkeznék azzal, amit a Trentói Zsinat24 oly bölcsen állapított meg a latin Yulgatával kapcsolatban. Mert a zsinati atyák, mint arról a zsinat története tanúskodik, nemcsak nem helyezkedtek szembe az eredeti szövegekkel, hanem kifejezetten kérték a pápát, hogy «Krisztusnak Őszentségére bízott nyája javára» gondoskodjék arról, hogy a latin Vulgata kiadáson kívül, «Isten szentegyházának, saját munkájából kifolyóan, legyen lehetően javított görög és héber kódexe».25 Az akkori idők nehézségei és egyéb akadályok következtében nem lehetett teljesen megfelelni e kívánságnak, most azonban, mint ezt hisszük, igenis eleget lehet neki tenni, még pedig, számba véve az összes katolikus tudósok munkaerejét, kielégítőbb módon. Ami a Trentói Zsinatnak azt a határozatát illeti, hogy «mindannyian hitelesként használják» a latin Vulgata fordítást, mindenki tudja, hogy az csak a latin egyházra vonatkozik, mégpedig a Szentírás nyilvános használatát illetően, de kétségkívül semmi módon sem csorbítja az eredeti szövegek tekintélyét és erejét. Egyéb okok közt már csak azért sem, mert akkor szó sem volt az eredeti szövegekről, hanem csak azokról a latin fordításokról, amelyek akkoriban közkézen forogtak. A Zsinat úgy határozott, hogy ezek között joggal illeti elsőség azt, «amelyet az Egyház annyi évszázados használat révén elfogadott». így tehát a Vulgata kiváló tekintélyét, vagy mint mondják, hitelességét, a Zsinat mindenek- fölött nem kritikai meggondolásokból kiindulva alapozta meg, hanem sokkal inkább abból a törvényes használatból, amelyben annyi század folyamán az Egyház részéről részesült. Ez a használat egymagában is bizonyítja, hogy hit és erkölcs dolgában minden tévedéstől mentes, úgyannyira, hogy — amint azt az Egyház hirdeti és megerősíti — biztosan és tévedéstől való félelem nélkül idézhető vitatkozások, előadások és szentbeszédek alkalmával, de a nevezett hitelesség inkább jogi, mint kritikai jellegű. # Éppen ezért a Vulgata tekintélye tan dolgában nem akadályozza, sőt manapság inkább követeli, hogy ugyanazt a tanítást bizonyítsák és megerősítsék maguk az eredeti szövegek és hogy állandóan azoknak a segítségéhez folyamodjanak, mint amelyek egyre világosabbá teszik és alátámasztják a Szentírás helyes értelmét. Époly kevéssé tiltja a Trentói Zsinat határozata, hogy a hívek használatára s javára, valamint az Isten szavának könnyebb megértése végett modern nyelvű fordítások készüljenek, mégpedig egyenesen az eredeti szövegek alapján, mint ahogy tudomásunk szerint már vannak is ilyenek sok helyütt, dicséretes módon, az egyházi hatóság jóváhagyásával. 2. A Szentírásmagyarázat, mint feladat. Szószerinti értelem. A katolikus szentírásmagyarázónak a régi nyelvek birtokában és a kritika segédeszközeivel fölvértezve arra kell vállalkoznia, hogy a szent könyvek igazi értelmét kibogozza és mások elé tárja. Ez a reábízott feladatok közt az elsődleges föladat. E munka közben tartsák szem előtt a magyarázók, hogy az ő főgondjuk annak a megkülönböztetése és világos megállapítása, ami a Szentírás szavainak, mint mondják, szószerinti értelme, «amelyből — Aquinói szent Tamás állítása szerint — egyedül lehet érvelni». így tehát nyelvismeretükkel az összefüggésre támaszkodva és egyéb hasonló helyekkel igazolva, mutassák meg serényen a szavak eredeti értelmét. Ezeket az eszközöket szokás fölhasználni tisztán profán írók műveinek magyarázatánál is abból a célból, hogy egészen világos legyen a szerző gondolata. De a Szentírás magyarázói, tudva, hogy az ő esetükben az Isten által sugalmazott igéről van szó, amelynek őrzését és magyarázatát ugyancsak Isten bízta az Egyházra, nem kevesebb figyelemmel tartsák szem előtt az egyházi tekintély magyarázatait és a «hithasonlóságot» (analogia fidei) is, mint azt oly bölcsen hangsúlyozta XIII. Leó Providentissimus Deus körlevelében.26 Különös- képen azon legyenek, hogy ne csak a történelemre, régiségtanra, nyelvészetre és egyéb rokon- tudományokra vonatkozó kérdéseket fejtsék ki —- mint azt bizonyos magyarázatokban kifogásoljuk —, hanem igenis fölhasználva e tudásukat abban a mértékben, ahogy segítik az exegézist, mutassák meg különösen, miben áll minden könyv vagy szöveg tanítása a hit és erkölcs tekintetében, olyképen, hogy az ő magyarázatuk necsak a hittudósoknak legyen segítségére a hittételek kifejtésére és alátámasztására irányuló fáradozásukban, hanem segítse a papokat is, amikor a népnek a keresztény tanítást kifejtik, az összes hívek számára pedig végül szent és keresztényhez méltó életet alapozzon meg.
