A Győri Püspökség Körlevelei, 1948
Tartalomjegyzék
20 151. 152. 153. 154. 155. 156. 157. kéntes önmegtagadásokat; üdvös gondolatokat ébresszünk magunkban és keltsük fel lelkűnkben a hő kívánságot az Isten után, aki egyedül tud bennünket megszabadítani kegyelmével a bűntől és szomorú következményeitől. A Megváltó születésének ünnepnapjaiban a betlehemi barlangba vezet el bennünket az Egyház, és megtanít arra, hogy újjá kell születnünk és alapjában meg kell változnunk, ami pedig csak úgy lehetséges, ha benső és eleven kapcsolatba lépünk a testté lett Igével és részesülünk abban az isteni természetben, amelynek magasságára felemelt bennünket. Vízkereszt ünnepe emlékeztet bennünket arra a kegyelemre, hogy Isten a pogány népeket is meghívta a keresztény hitre, amiért naponta hálát kell mondanunk az Úrnak. Figyelmeztet, hogy igyekezzünk mélységes hittel közeledni az élő és igaz Istenhez, hogy a lelki dolgokat áhítatos szívvel egyre mélyebben megismerjük, a csendhallgatást és az elmélkedést megszeressük, a kegyelem ajándékát mindinkább megértsük és benne részesüljünk. Hetvenedvasárnaptól és a nagyböjtön keresztül újra és újra emlékezetünkbe vési az Egyház, mily nyomorultak vagyunk, mennyire meg kell j avulnunk, mennyire utálatot érdemelnek bűneink. Emlékeztet arra, hogy imával és bűnbánattal lemossuk vétkeinket, mert hiszen az állhatatos imádság és bűnbánat biztosítják számunkra azt az isteni segítséget, amely nélkül minden cselekedetünk üres és értéktelen marad. A nagyhét szent időszakában, amikor a Liturgia Jézus Krisztus szenvedéseit állítja elénk, az Egyház a Kálváriára vezet el bennünket, hogy nyomon kísérjük Üdvözítőnk véres lábnyomait és vele együtt mi is vállaljuk keresztünket. Emlékeztet minket, hogy keltsük fel magunkban azt az engesztelő és vezeklő szellemet, amely Jézust vezérelte. Figyelmeztet, hogy ővele együtt mi is meghaljunk. A húsvéti időszakban a feltámadott Jézus dicsőségét ünnepeljük, és vele együtt a mi lelkünket is bensőséges öröm hatja át. Arra kell gondolnunk ilyenkor, hogy nekünk a buzgóbb és tökéletesebb életre kellene feltámadnunk eddigi hidegségünkből és közönyösségünkből, és egészen az Istennek kellene adnunk magunkat, megfeledkezvén a földről és csak az égre tekintve : «Ha feltámadtatok Krisztussal, keressétek az odafent valókat. . . ízleljétek az odafent valókat».147 Végül a pünkösdi időszakban az Egyház arra figyelmeztet bennünket tanításával és munkájával, hogy készséges szívvel engedjük tevékenykedni bennünk a Szentlelket, ki az istenszeretet lángját akarja felgyújtani lelkűnkben; figyelmeztet, hogy az erények útján napról-napra elő^ haladjunk és tökéletesebbek legyünk, mint ahogy Krisztus és az ő mennyei Atyja is tökéletes. Az egyházi év tehát az istendícséret fenséges himnusza, amellyel a keresztény világ nagy családja fordul a mennyei Atyához, Jézuson, az ő örök közvetítőjén keresztül. De tőlünk is megkívánja az Egyház, hogy kitartó és állandó törekvéssel igyekezzünk egyre jobban megismerni és áldani az Űr Jézust; és megkívánja azt is, hogy komolyan, határozottan és állhatatosan igyekezzünk őt követni, szenvedésének útján nyomában járni és vele együtt egykor örökre meg- dicsőülni. Abból, amit eddig előadtunk, világosan kitűnik, Tisztelendő Testvérek, mily messze eltéve- lyedtek az igaz és helyes Liturgia fogalmától azok a modern írók, akik a felsőbb misztika látszatától félrevezetve azt hangsúlyozzák, hogy nem a történelmi Krisztusra kell tekintenünk, hanem a «szellemi», azaz megdicsőült Krisztusra. Sőt még azt sem átallják állítani, hogy a katolikus vallásban változás következett be és Krisztust mintegy detronizálták királyi székéről, mivel elrejtik azt a Krisztust, aki megdicsőülten él és uralkodik mindörökkön örökké és az Atya jobbján ül, és helyette azt a másik Krisztust hozták elő, aki itt a földön élt. Ebből az elméletből kifolyólag egyesek már odáig mennek, hogy a templomokból a megfeszített Üdvözítő képét is el szeretnék távolítani. Ezek a hamis elméletek szöges ellentétben állnak az Egyház hagyományos tanításával. Szent Ágoston mondja : «Hogyha hiszel a testet öltött Krisztusban, eljutsz az Istentől született Krisztushoz, aki Isten az Istennél».148 A szent Liturgia pedig Krisztust a maga teljességében, életének minden mozzanatában elénk állítja : azt, ki az örök Atya Igéje, megszületik Szűz Máriától, tanít bennünket az igazságokra, gyógyítja a betegeket, vigasztalja a szomorúakat, szenved és meghal; majd elénk állítja azt a Krisztust is, aki halottaiból feltámad, égi dicsőségéből elküldi nekünk a vigasztaló Szentlelket, és örökké együtt marad az ő Egyházával: «Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma és mindörökké».149 És az Egyház őt nemcsak azért állítja elénk, hogy utánozzuk, hanem azért is, hogy kinyissuk fülünket az ő tanítása előtt, kövessük őt mint pásztorunkat, és hogy üdvösségünk szerzőjét és okát lássuk benne, a titokzatos Éőt, akinek mi élő tagjai vagyunk. Minthogy pedig keserves kínszenvedése, amelyből üdvösségünk fakadt, a legjelentősebb hitigazság, éppen azért megfelel a katolikus hit szellemének, hogy a szenvedéstörténetet illő módon állítsa szemünk elé. Annál is inkább, mert ez a hitigazság áll az istentiszteletnek is a középpontjában : hiszen a szentmiseáldozat nap-nap után az Űr Jézus kereszthalálát újítja meg, a többi szentségek pedig szintén a legszorosabban kapcsolódnak a szent keresztfához.150 Éppen ezért a liturgikus év, amelyet az Egyház áhítata tölt ki és kisér, nem puszta megjelenítése a múltnak, és nem is csak egyszerű megemlékezés a régmúlt dolgokról. Sokkal inkább azt kell mondanunk, hogy maga Krisztus az, aki az Egyházban ugyanúgy járja irgalmasságának útjait, mint ahogyan földi életében körüljárt jót cselekedvén ;151 kegyességében azt akarja, hogy az emberek leikébe belevésődjék az ő élete és valamiképpen ők is általa éljenek. Ezek a hitigazságok jelen vannak és elevenen hatnak az Egyházban, tehát nemcsak valamilyen elvont, bizonytalan módon léteznek, mint ahogy egyes 158. 159. 160. 161.
