A Győri Püspökség Körlevelei, 1948
Tartalomjegyzék
9 58, • 59, 60, 61. házfegyelemmel és Krisztus titokzatos Testének belső rendjével, egységével és összhangjával, sőt nem egyszer magával a katolikus hittel. Kétségtelen, hogy az Egyház élő tagoknak összessége, és éppen ezért a szent Liturgiát illető kérdésekben is fejlődik, növekszik, változik, alkalmazkodik az idők és körülmények szükségeihez, de azért mindig úgy, hogy tanításának tisztaságát a legkisebb csorba se érje. Mégis, teljességgel el kell ítélni mindazok merészségét, akik tudatosan akarnak behozni új liturgikus szokásokat, avagy olyan régi és feledésbe ment gyakorlatokat akarnak újjáéleszteni, amelyek ellentétben állnak a jelenlegi törvényekkel és rubrikákkal. Nagy fájdalommal értesültünk arról, Tisztelendő Testvérek, hogy ilyen visszaélések nemcsak apróságok terén, de rendkívül fontos kérdésekben is történnek : vannak, akik a szentmiseáldozatnál a nép nyelvét használják, az egyes ünnepeket — amelyeknek napját az Egyház érett megfontolás után állapította meg — önkényesen más időre teszik át, és vannak, akik az Egyház hivatalos imádsá- gos könyveiben az Ószövetségből vett részeket kitörlik, azon a jogcímen, hogy nem felelnek meg a mai idők szellemének. A latin nyelv használata, mely az Egyház legnagyobb részében szokásban van, szembeszökő és szép bizonysága az egységnek, és ugyanakkor a leghatásosabb biztosíték mindennemű tévtaní- tás becsúszása ellen. Bizonyos szertartásoknál a népi nyelv használata nagyon hasznos lehet a hívek számára, de ennek eldöntése egyesegye- dül az apostoli Szentszék feladata, tehát megkérdezése és jóváhagyása nélkül ezen a téren semminemű újítást behozni nem szabad. Mint már mondottuk, egyedül az Egyháznak van joga a szent Liturgia terén bárminemű rendelkezést tenni. Ugyanez az elv érvényes azokkal a törekvésekkel szemben is, amelyekkel egyesek a régmúlt idők szertartásait és szokásait szeretnék ismét felújítani. Bizonyos, hogy az ősidők liturgiája megérdemli tiszteletünket; abból azonban, hogy régi és a korai idők emlékét idézi, még nem biztos, hogy jobb is, és hogy jobban megfelel az új idők szellemének. Az újabb idők liturgikus megnyilvánulásai ugyanolyan tiszteletet érdemelnek, mint a régiek, mivel az Egyházban ezek is a Szentlélek irányítása mellett keletkeztek, ki benne munkálkodik a világ végezetéig.52 Ezek az újabb szertartások is Jézus Krisztus drága jegyesének eszközei, amelyekkel az emberek megszentelését akarja elérni és megvalósítani. Okos dolog a tudomány fényénél és megillető- dött lélekkel felkutatni a szent Liturgia kiinduló forrásait, mert ezek a tanulmányok, midőn a kezdetet fölfedik, nagy mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy jobban megértsük az ünnepek jelentőségét, vagy az imák és szertartások mélységeit. Nem okos dolog azonban és nem dicsérhető, ha mindenben vissza akar valaki térni a múlthoz, így, hogy néhány példát hozzunk fel, helytelen úton járnak azok, akik az oltárt ismét a régi mintára, asztalalakúra akarják építeni; akik a míseruhák közül ki akarják küszöbölni a fekete színt; akik a templomokban helytelenítik a képek és szobrok elhelyezését; akik a keresztrefeszített Üdvözítő képeit úgy akarják ábrázolni, hogy ne lássék meg rajta a szenvedés fájdalma ; vagy azok, akik megvetéssel és elítélőleg szólnak a többszólamú énekről, még akkor is, ha ez az ének betartja a Szentszéktől előírt szabályokat. Ha valaki elvetné az egyházi tanítás újabb megfogalmazásait, amelyeket a Szentlélek irányítása mellett, az újabb időkben, gyümölcsöző hatással hozott, és azt állítaná, hogy vissza kell térni azokra az ősi kifejezésekre, amelyeket az első zsinatok hoztak, nem volna igaz katolikus. Hasonlóképpen nem volna igaz katolikus, aki elvetné az érvényben lévő egyházi törvényeket, és azt mondaná, hogy vissza kell térni a legősibb jogforrásokra. Ugyanígy nyilvánvalóan nem jó szellem vezeti azokat, akik a szent Liturgia terén akarják visszaállítani az ősi szokásokat és szertartásokat, megvetvén azokat az új szabályokat, amelyek az isteni Gondviselés irányítása mellett létesültek. Ez a gondolkodás- és cselekvésmód ismét fölkelti azt a túlzó és beteg régiségvágyat, amelyet egykor a törvénytelen pistoiai zsinat élesztett föl, és ugyanazokat a tévedéseket akarj á fölidézni, amelyek annak a szerencsétlen zsinatnak okai voltak és amelyek annak nyomán annyi lelki kárt okoztak. Ezért volt az, hogy az Egyház, mint az isteni Alapítójától ráhagyott hitletétemény gondos őrizője, joggal és méltán elítélte azokat a tévedéseket.53 Ezek a mostani helytelen próbálkozások és tanítások valójukban odairányulnak, hogy gyengítsék és megfojtsák a szent Liturgia lélekmegszentelő tevékenységét, amellyel bennünket, Isten fogadott fiait, a mennyei Atya felé irányít. Mindennek tehát kapcsolatban kell maradnia az egyházi hierarchiával. Senki se merészkedjék sajátmaga szabályokat megállapítani és azokat akaratával másokra is rákényszeríteni. Egyedül a pápára, Szent Péter utódjára bízta rá az Űr, hogy az egész nyájat legeltesse,54 és vele együtt, az apostoli Szentszéktől függőségben, azokra, «kiket a Szentlélek püspököknek helyezett, hogy kormányozzák az Istennek Egyházát».55 Egyedül az ő joguk és kötelességük, hogy vezessék a keresztény népet. Valahányszor tehát — ha kell, üdvös szigorúsággal is — megvédelmezitek ezt a tekintélyeteket, Tisztelendő Testvérek, nemcsak kötelességeteket teljesítitek, hanem magának az Egyház alapítójának akaratát hajtjátok végre. 62. 63. II. RÉSZ. Az Oltáriszentség kultusza. I. A szentmiseáldozat lényege. A legméltóságosabb Oltáriszentség, amelyet 64. Krisztus, az örök főpap alapított és szolgái által mindenkor megújít az Egyházban, a keresztény vallásnak mintegy foglalata és középpontja. Midőn most a szent Liturgiának erről a legfontosabb kérdéséről szólunk, helyénvalónak látjuk, Tiszte-
